Tetszhalott EU

Továbbra is kevés szó esik azonban egy, a gazdaságinál is veszélyesebb válságról, a lakosság elvesztett bizalmáról, amelyet jóval nehezebb lesz visszaszerezni.

Sok-sok évvel ezelőtt néhány nem túl barátságos képű alak egy kisebb szóváltást követően késekkel támadt rám. Súlyosabb belső sérüléseket ugyan nem okoztak, a bőröm azonban alaposan átszabták. A támadás azon a vonaton ért, amelyen évek óta naponta utaztam, és amelyről azt gondoltam, hogy a világ egyik legbiztonságosabb helye, ahol csak akkor van miért aggódnom, ha elfelejtek jegyet venni. A vágásnyomok viszonylag gyorsan begyógyultak és ugyanúgy vonatoztam tovább, mint a támadás előtt, a korábbi biztonságérzetem azonban már soha nem tért vissza, és az is mély nyomot hagyott bennem, hogy a támadás pillanatában csak magamra számíthattam.

Valami hasonlót élnek át most uniós polgárok milliói, akiknek az életét fenekestül felforgatta a koronavírus-járvány.

Az elmúlt években folyamatosan zúdították ránk: leomlottak a határok, bármely uniós polgár bátran vállalhat munkát vagy letelepedhet bármely másik uniós tagországban, a schengeni övezeten belül határellenőrzések nélkül utazhatunk. És az emberek hittek ebben, elhitték, hogy ezen elvek alapján felépíthetik az életüket. Pozsonyból a magyarországi Rajkára költözhetnek úgy, hogy továbbra is Pozsonyban dolgoznak, Magyarországon, Ausztriában vagy Csehországban vállalhatnak munkát úgy, hogy naponta ingáznak, és közben nem kell lerágniuk a körmüket, hogy a határőr átengedie őket.

A koronavírus-járvány bebizonyította, hogy – Európai Uniónak álmodva – egy kártyavárat építettünk, amelyet az első szélvész elfúj.

Az uniós tagországok a járvány miatt teljesen bezárkóztak, és úgy kezdtek el viselkedni, mintha az Európai Unió nem is létezne, amihez ráadásul a válsághelyzetekben rendre impotens módon reagáló Európai Bizottság is asszisztált. Mára így oda jutottunk, hogy a szabályok, amelyekre sokan az életüket építették, semmivé lettek, a határokat átlépőkre pedig már-már úgy tekintenek, mint akik veszélyt jelentenek a társadalomra.

Persze, sokan erre azzal válaszolnak, hogy ez csak átmeneti helyzet, amivel a járvány terjedését szeretnék megakadályozni. Semmi sem garantálja azonban, hogy a járvány nem tér vissza, vagy, hogy nem jön egy még ennél is súlyosabb katasztrófa. Lehet, hogy a mostani járvány gyors lecsengését követően még sikerül elhitetni az emberekkel, hogy az Európai Unió egy létező entitás, és az életük megszervezésénél bízhatnak az ezzel kapcsolatos szabályokban. Ha azonban az uniós tagországok minden válságra a mostanihoz hasonló módon reagálnak, a lakosság elveszíti bizalmát az Európai Unióban, tudatosítva, hogy ha beüt egy katasztrófa, a határaikat rendre hermetikusan lezáró nemzetállamaik fogolyként kezelik majd őket.