Szövevényes világ

<p>Sűrűsödnek az események. Egyszerre kell foglalkozni a szombat délután kezdődött Hajnali odisszea fedőnevű hadművelettel, amellyel az USA és nyugati szövetségesei megpróbálják megakadályozni a líbiai kormányellenes lázadás vérbe fojtását. A világ harmadik legnagyobb gazdasága, Japán máig nem tért magához az elementáris erejű földrengés és cunami okozta sokkból, amit a fukusimai atomerőmű katasztrófája tetézett.</p>

Emellett az eurózónában egy újabb súlyos beteg, Portugália készül ágynak dőlni, azaz az európai pénzügyi stabilitási alap mentőkeretét igénybe venni. S ha ez nem volna elég, általános élelmiszerár-emelkedéssel küszködik a fél világ. Mindezt a II. világháború óta példátlan mértékű gazdasági válságból éppen kilábaló világnak kell elviselnie és orvosolnia. Már csak egy újabb kiadós izlandi vulkánkitörés hiányzik, hogy teljes legyen a káosz.

A globalizált világban minden mindennel összefügg, ezért csak távirati stílusban lehet felsorolni az események tovagyűrűző hatását. Kadhafi a detonációk között is rendíthetetlenül folytatta a fenyegetőzést, hogy csatatérré változtatja a Földközi-tenger térségét. Mivel gyakorlatilag nincs hová menekülnie, ezért képes lehet kamikaze jellegű megtorló akciók indítására az Európai Unió ellen, ami az olaj világpiaci árát az egekbe röpítené. A nyersolaj hordónkénti ára már így is a 120 dollárt ostromolja, s ha néhány európai üzemanyag-terminál vagy tanker ellen sikeres merényletet követnének el a líbiaiak, akkor átmenetileg bezárhatnánk a benzinkutakat, mint az 1973 őszén kirobbant energiaválság idején. Kis túlzással, már most is bajban vannak az üzemanyagtöltő állomások, hiszen hiányzik az utánpótlás, az új japán autók érkezése. A természeti csapás miatt ugyanis a Toyota, a Nissan és a Honda is bejelentette, hogy átmenetileg szünetelteti a termelést üzemeiben. Ez egyben az autóalkatrészek gyártására is kihatással van, például az Egyesült Államok autógyárai az alkatrészek közel egyhetedét a felkelő Nap országából szerzik be – a General Motors pénteken egy hazai telephelyét ideiglenesen máris kénytelen volt bezárni. Nálunk a nyitrai Foxconn által üzemeltetett tévégyárban lehetnek esetleges fennakadások, mivel a tajvani társaság a Sonytól vette meg a telephelyet, s máig függ a japán cégóriástól. Ezzel eljutottunk a háztartási műszaki cikkek kérdéséhez. A távol-keleti szigetország adja ugyanis a globális félvezetőgyártás 20 százalékát, a számítógépek, fogyasztói elektronikai termékek és kommunikációs berendezések területén pedig a gyártás 14 százalékát. A leggyengébb láncszemnek a notebook-akkumulátorok és a fényképezőgépek tűnnek, miután olyan kulcsfontosságú beszállítók, mint a Sanyo és a Sony, illetőleg a Canon és a Nikon számos üzemet zártak be a földrengés miatt. A fukusimai atomkatasztrófa a villamos energia tőzsdei árát verte fel, mivel a pánik miatt leállították az 1980 előtt épült német atomreaktorokat. Ennek hatását egyelőre nem érezzük, viszont ha fokozódik az atomerőművek elleni hangulatkeltés, akkor a közeljövőben biztosan drágul a villany.

A felsorolt társaságok tőzsdei értéke szintén zuhant, amit a hazai kisbefektetők is megéreznek. Aki érdekelt a befektetési alapok világában, az megnézheti, hogy az elmúlt héten hány százalékot veszített megtakarításából. Mivel a japán újjáépítés hallatlanul sok pénzt nyel el, a külföldi értékpapírokba szívesen befektető távol-keletiek hátat fordíthatnak az eladósodott uniós országok által kibocsátott államkötvények piacának. Ez tovább fokozza a Görögország, Írország és várhatóan Portugália nevével fémjelzett problémákat – ha elmaradnak a nemzetközi befektetők, ismét az eurózóna tagállamai (beleértve Szlovákiát is) nyúlhatnak mélyen a zsebükbe, hogy megmentsék a luzitánokat. És akkor a felsoroltak mögött meghúzódó emberi tragédiák sokaságáról még csak nem is ejtettünk szót.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?