„Szkeptikusok” és „unióimádók”

<p>Ha nem jött volna ez a nagy görög felfordulás, kevesebbszer használnánk manapság a szkeptikus melléknevet. Vagy még pontosabban: az említett szó szóösszetételben alig fordulna elő hétköznapi kommunikációnkban. De a görög válság – sajnos – jött, jelen van, s vele együtt a szkeptikus melléknév, ha pedig mondattanilag figyeljük, boncolgatjuk, akkor mint jelző is gyakorta szóba kerül politikai elemzések, gazdaságrészletezések, jövőképalkotások kapcsán.</p>

Mégpedig azért ilyen gyakori a használata, mert aki nem akarja megérteni, hogy igenis, Görögországnak szüksége van az anyagi támogatásra, a segítő kézre, az mind euró- meg uniószkeptikus. Persze, nem csupán azon hétköznapi halandók, akik jókat dünnyögnek a híradókban látottakon, hogy hát ezeknek a görögöknek kell segítenünk, akik nap mint nap az utcákon acsarkodnak, dobálják, ütik-verik egymást, ahelyett, hogy dolgozni mennének, s akkor értékeket teremthetnének, és lehetne több pénzük. És nem csupán azokat az átlagpolgárokat sorolják az eurószkeptikusok sorába, akik a híreket hallva felhördülnek, hogy már megint a sok alattomos tárgyalás és gusztustalan vita arról, vajon adni, vagy nem adni pénzt a görögöknek a túléléshez. Igen, egyesek szerint ők is uniószkeptikusok. Holott ez – ha alaposan belegondolunk – végképp nincs így.

A szóban forgó és manapság annyit emlegetett melléknevet (jelzőt) előszeretettel alkalmazza szociális beállítottságú és mindig is segítő kezet nyújtó, az életszínvonalnak ha nem is emelésével, de legalább jelenlegi szintjének megtartásával bajlódó és azért módfelett aggódó miniszterelnökünk. Igen, Robert Fico szókincsét mostanság gyakorta bővíti a szkeptikus kifejezéssel, bár ő – görögországi és euróügyekben – egyáltalán nem az. Ő menteni akar. Menteni akarja Görögországot, de emellett segítő kezet kíván nyújtani az egész Európai Uniónak, siránkozik, hogy nem szabad veszni hagyni az eurót sem, gondolni kell arra, hogy Szlovákiában is bármikor bekövetkezhet az, ami Görögországot sújtja, és akkor milyen jó lesz, ha nekünk nyújtanak uniós jobbot. Mondja a balos. Szkepticizmusmentesen. És rögvest előkapja szóhasználati adattárából a szkeptikus jelzőt, azzal illetve mondjuk a Dzurinda-féle csoportosulást, de ugyanúgy a Ján Slota vezette SNS-t, a híres koalíciós partnert. Vagy éppen Bugár Bélát uniószkeptizálja, mert a Híd vezetője a világért nem szavazna a Görögországnak nyújtandó szlovák segítség mellett. Persze, Robert Fico végképp nem tudatosítja, hogy megalapozatlanul és jogtalanul alkalmazza a jelzett jelzőt Radičováékra, valamint Bugár Bélára is. A kormányfő „jajcsakszépésjólegyek” minősítésében egyetlen dologra összpontosít: a rábólintásra. Hogy igen, a segítő csomagot oda kell ítélni a görögöknek, s hozzá kell járulni a közös európai tartalékcsomag összetákolásához is. Mert hátha egyszer nekünk… Na ez az! Itt van a kutya elásva. Ján Slotát bátran euró- meg uniószkeptikusozhatja Robert Fico, hiszen az SNS-vezér annak idején igencsak „szépeket” mondott a közös, nagy Európáról. De nem csupán annak idején. Szajkózza azt mostanság is, kiváló asszisztensével, Anna Belousovovával együtt. Akikkel Fico oda vezette az országot, hogy bizony – sajnos – emlegetni kell a „mert mi lesz, ha nálunk is felvetődik a görög probléma”. Jogosan véli a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió, hogy „Fico útja a görög út.” Ezért uniószkeptikus Iveta Radičová, Mikuláš Dzurinda meg Ivan Mikloš. Legalábbis Fico szerint. Azért, mert az SDKÚ-s politikusok – meg Bugár Béla is – határozottan rámutatnak: Görögország sönmagát sodorta a szakadék szélére. Bankjai ész nélkül szórták a hiteleket, miközben saját maguk külföldről könyörögték ki azokat. És mi lesz, ha más országok is követik a megfontolatlan görög példát, mondván, vannak uniós tartalékok, nem kell félni, kisegít a közös nagy Európa?! Dzurinda és Bugár ettől tart, hogy bárhol tehetnek meggondolatlan gazdasági lépéseket. Ettől szkeptikusak. Nem uniós és euróügyben. Mert ők ott voltak, amikor Szlovákia részéről elhangzott a határozott igen az Európai Unióhoz való csatlakozáshoz. Valamint a NATO-hoz. Meg akkor is aktívan a szlovákiai politika előterében ténykedtek, amikor az euró bevezetésével kapcsolatosan kellett véleményt nyilvánítani. Akkor is igent mondtak a mostani „szkeptikusok”.

A valódi szkeptikus – Robert Fico – akkoriban bizony használt jelzőket a közös Európára. És nem válogatott a szótárban! Sorakoztatta a jelzőket (mellékneveket) a legjavából! (Susla Béla)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?