Szénregény

Az elmúlt évtized során pedig egyre több kisgyerekes szülő döbbenhetett rá így november derekán, hogy a gyerekét eggyel kevesebb dologgal tudja megfenyegetni. Szenet tesz a csizmádba a Mikulás! Húsz-harminc éve még talán használt ez a mondat valamicskét, felkapta rá a fejét a gyerek és elgondolkodott, hogy hát tényleg érdemes lenne szót fogadni, vagy valami ilyesmi, ha nem akarjuk, hogy a Mikulás szenet tegyen a cipőnkbe. Hanem a 2010-es években egy négy-ötéves forma gyerekre semmilyen hatást nem lehet gyakorolni a szenes fenyegetőzéssel. Úgyhogy marad a hagyma meg a virgács, hiszen az a gyerek még életében nem látott szenet, és ha szerencsésen választ később pályát, akkor nagy valószínűséggel nem is fog. Nem tudja, mi történik, ha az ember egy széndarabot fog a kezébe, mi az a pirit, de még azt sem, hogy miért nem szabad a szenet vizesen behányni a szenesbe. Ez persze nem feltétlenül baj, hiszen semmi dolga annak a gyereknek a szénnel, mint ahogy dédapáinknak sem volt semmi dolguk az 1930-as években az excel táblázatokkal vagy az érintőképernyőkkel.

Mi még tudtuk, mi az a szén, de ők már nem tudják – merenghetünk magunknak hasonlóan, mint anno a rajtunk merengő nagyszüleink, hogy milyen sok a bajunk,

holott ők a front után még egy cipőben jártak, meg mezítláb a tarlón, és nem panaszkodott senki, hiszen örültek, ha volt mit a kenyérre kenni. 

Talán nem véletlen, hogy éppen a napokban jelentette be Peter Žiga gazdasági miniszter, hogy Szlovákia nem a tervezett 2030-ig, hanem csupán 2023-ig dotálja államilag a felső-nyitrai szénbányászatot. Sokakat talán meglep, hogy Szlovákiában 2018-ban még bányásznak szenet. Persze bevallottan csak azért, hogy a bányászmunkahelyeket fenntartsák. A fenti bejelentés pedig nagy valószínűséggel azt jelenti, hogy a felső-nyitrai szénbányászok 2023-tól munkanélküliek lesznek, hiszen piaci alapon a barnaszénbánya aligha tud fennmaradni, amikor a barnaszénnél jobb a feketeszén, de az sem kell már igazából senkinek, hiszen gázzal fűtünk, fával, szénnel csak nyomokban, ha brikettről van szó. Vagy távhővel.

Milyen szép szó ez is, hogy távhő.

De persze sokkal szebb volt, amikor a faluban nyitott kapukkal várták a házakhoz érkező szürke IFA teherautót, amely lezúdította az udvarban a harminc mázsa szenet – szebb volt bizony, főleg így, évtizedek távlatából, régen minden jobb volt alapon.  

Mesélte egy ismerősöm, aki már nem él, hogy a diákmunka az ő idejében úgy nézett ki, hogy éjszaka a teherpályaudvaron meg lehetett pakolni egy vagont szénnel. Segédeszköz: szívlapát. „Nekünk persze a nagydarabosat kellett, amibe nehéz volt belenyomni a lapátot. Az aprót a protekciós szülők gyerekeinek hagyták.”