Vélemény

Szemet szemért? – Az Egyesült Államok és Irán viszonyáról

Az év elején újra kiéleződött a feszültség Irán és az Egyesült Államok között. Vajon mi lehet a folyamatok hátterében, és hova vezethet az egyre erőszakosabb eszközökkel vívott párbaj?
ÚJ SZÓ ONLINE

2020. január 26. 15:30

irán trumo
- Képarchívum

A tágabb Közel-Kelet (Egyiptomtól Afganisztánig) az Egyesült Államok nemzetbiztonsága szempontjából kulcsfontosságú térség, egyrészt – az amerikai energiaforradalom dacára – a továbbra is meghatározó olajkitermelés, másrészt pedig a Nyugat-ellenes terrorizmussal szembeni küzdelem miatt. A USA egyéb célkitűzései közé tartozik annak megakadályozása, hogy egy térségbeli állam nukleáriscsapás-mérő képességre tegyen szert.

A régióban a második világháború és 1980 között egyetlen amerikai katona sem esett el ütközetben. A Közel-Kelet hidegháború utáni stratégiai felértékelődését mi sem mutatja jobban, minthogy 2001 óta a térségen kívül az USA sehol másutt nem szenvedett katonai emberveszteséget. Döntő változás az afganisztáni, majd az iraki beavatkozásokkal történt, amelyekkel az Egyesült Államok a hatalmi viszonyok külső egyensúlyozójának szerepéből „helyi hatalommá” lépett elő. Alig néhány év leforgása alatt azonban világossá vált: az erőszakos demokráciaexporttal, illetve a költséges és eleve reménytelen nemzetépítési törekvésekkel az ország túlvállalta önmagát. A tálib- és Szaddám-rezsimek megdöntése egy dolog volt, a hatalmi űrben elszabaduló etnikai, felekezeti és ideológiai ellentétek, a „mindenki háborúja mindenki ellen” helyzet kezelése már egy másik. A vég nélküli háborúk az amerikai közvélemény számára egyre inkább kérdésessé tették a katonai jelenlét értelmét. Ennek tulajdoníthatóan az Obama-adminisztráció (2009–2017) szerényebb és a szövetségesekre jobban támaszkodó politikát hirdett, melynek központi elemét az Irakból és Afganisztánból való csapatkivonás alkotta. Az Egyesült Államok eltávolodása utóbb viszont nemcsak az Iszlám Állam melegágyának bizonyult, de egyúttal az Iráni Iszlám Köztársaság befolyási övezetének kiszélesítésével is járt. A Washington és Teherán közti konfliktussorozat legutóbbi állomása – Kászim Szulejmáni tábornok kilövése – éppen az iráni befolyás visszaszorításáról szól.

Partnerekből esküdt ellenségek

A két ország ellenséges viszonya kölcsönös történelmi sérelmekből táplálkozik. Hosszú ideje tartja magát a (jobbára eltúlzott) nézet, melyszerint a CIA 1952-ben puccsot szervezett a demokratikusan megválasztott, az ország olajkészletét a britektől államosító Mohammed Moszadek miniszterelnök ellen, ami az uralkodó, Reza Pahlavi egyeduralmát erősítette meg. A sah következő 27 éves kormányzása alatt az ország muszlim gyökereivel szembenő, türelmetlen nyugatosító politikát folytatott  – az Egyesült Államok támogatásával, annak hidegháborús stratégiai szövetségeseként. A szovjetbarát Irak ellensúlyaként ugyanis Irán lényeges szerepet töltött be a közel-keleti erőegyensúlyban. Így a Pahlavi-rendszer zsarnoki vonásai fölött az egymást követő amerikai adminisztrációk szemet hunytak. Az Egyesült Államok ezért óhatatlanul is szembekerült a sah hatalmát 1979-ben megdöntő iszlám forradalommal. Az országot napjainkig kormányzó iszlamisták azóta is rendszeresen hivatkoznak a „Nagy Sátán”, azaz Amerika két ősbűnére: az ország belügyeibe való beavatkozásra, illetve az utolsó sah elnyomó rendszerének támogatására.

A száműzetésből 1979-ben hazatérő Ruholláh Khomeini ajatollah a sah szekuláris perzsa nacionalizmusra épített kormányzatától minden vonásában eltérő rendet alakított ki. Az államélet középpontjában a vilájet-e fakíh (iszlám hittudósok felügyeletének) ideológiája állt. A világi, tehát nem isteni törvényen alapuló kormányzatot illegitimnek, a közel-keleti államhatárokat pedig az ummát (iszlám hitközösséget) mesterségesen elválasztó nyugati összeesküvésnek tartotta. Egy hithű ország belső berendezkedése egyedül Mohammed próféta 7. századi uralmának mintájára képzelhető el, annak vezetésére pedig a próféta spirituális utódainak számító papi rend jogosult. Mind Khomeini, mind a napjainkig regnáló utóda, Ali Hámenei ennek jegyében tart  igényt a választott elnök és a parlament feletti végső autoritásra. A fennálló világrend megvetése tükröződött az Egyesült Államok teheráni nagykövetségének Khomeini jóváhagyásával történő elfoglalásában, ami a nemzetközi kapcsolatok legszentebb alapelvének megsértését vonta magával. A kibontakozó túszdráma traumái a washingtoni döntéshozók számára is elsőszámú ellenséggé tette az ajatollah rendszerét és döntően hozzájárult annak „haramiaállamként” való meghatározásához. Azóta az ország nemzetközi elszigetelésére törekvés, és hol keményebb, hol mérsékeltebb gazdasági szankciók jellemezték az Egyesült Államok Irán-politikáját. Mindezt annak reményében, hogy az iszlamista rezsim belső támogatottsága előbb-utóbb összeomlik.

A forradalom exportja

Khomeini a kezdetektől az iszlám forradalom exportját hirdette, és Iránt kevésbé államként, sokkal inkább a nagybetűs Ügy érdekében bevethető eszközként határozta meg. Az isteni törvény fennhatóságának az egész világra történő kiterjesztését a gyér erőforrások és a térség többi államának ellenérdekeltsége egyaránt korlátok közé szorítja, ám ez nem akadályozza meg a közel-keleti terrorista csoportok és elnyomó rendszerek támogatását Szíriában, Irakban, Libanonban, Jemenben, valamint a palesztin területeken. A terjeszkedés alanyai az Iránon kívül élő síita muszlimok, akiknek az ország védnökeként lép fel az általában többségében szunnita népesség által lakott térségben.
Az iszlám két fő, szunnita és síita irányzatának elkülönülése visszanyúlik Mohamed próféta 632-ben bekövetkezett halála utáni időszakhoz. Bár a két felekezet a legalapvetőbb teológiai kérdésekben azonos nézeteket vall, és elismeri egymás híveinek muszlim mivoltát, de a vallásnak magánügyként való értelmezése ezekben a társadalmakban ismeretlen, ezért kibékíthetetlen ellentét feszül köztük. A térségben a nacionalizmus soha nem tudott olyan társadalomszervező elvvé vállni, mint Európában, és egy rövid közjáték után a szocializmus is elvesztette vonzerejét. A 20. század utolsó negyedében az ősi, vallási alapelvekhez fordulás vált követendő mintává, így a muszlimok közti belső rivalizálás újra felszínre tört.

Az iráni forradalom sikere súlyos aggodalmakat váltott ki Irán arab, szunnita-többségű szomszédai körében. Az aggályok sehol nem voltak olyan számottevők, mint a Szaddám Huszein vezette Irakban. Két, egymást kölcsönösen kizáró világértelmezés feszült egymásnak. A síita többségű, ám szunnita arab klikk által uralt Irakban a perzsaellenes, pánarab és felekezetek fölötti nacionalizmus biztosította a társadalmi kohéziót, amire Irán új, a vallási alapelveket hangsúlyozó ideológiája halálos veszélyt jelentett. Az ellentét nyolc évig tartó, s végül egymillió áldozatot követelő háborúba torkollott. Az erőviszonyok azonban nem változtak érdemben egészen az Egyesült Államok, az iraki rezsimváltást kikényszerítő hadjáratáig. A beavatkozás ugyanis nemcsak az arab diktátort távolította el, hanem egy olyan, gyenge alapokra építkező demokráciát próbált meghonosítani, ami ideális táptalajt kínált Iránnak a síiták fölötti befolyás megszilárdításához.

Trump és a „maximális nyomás” politikája

Téves következtetés volna ugyanakkor Irán magatartását kizárólag az ideológiavezérelt gondolkodásmód rovására írni. Az irak–iráni háború tapasztalata látványosan felerősítette a bekerítettség érzetét, valamint az ellenséges arab rezsimekkel szembeni paranoiát. Teherán ezért elemi biztonsági érdekként fogja fel síita befolyási övezetének fenntartását, részben az amerikaiak általi bekerítés elkerülése, részben pedig az időközben a szunnita iszlám fellegvárává emelkedett és

Egyesült Államokkal szövetséges Szaúd-Arábia ellensúlyozása céljából.
Ebben a keretrendszerben értelmezendő az ország nukleáris programja is. Az atomfegyvereket jó okkal tartják a végső elrettentés eszközének: az ellenségek kevéssé veszélyeztethetik egy nukleáris támadófegyverekkel felszerelt ország biztonságát, különösen nem azokét, akik képesek túlélni az első csapást. Az iráni atomprogram azonban felvetette annak lehetőségét, hogy Izrael esetleg megelőző csapást mér a kísérleti nukleáris létesítményekre. Ez a forgatókönyv azonban egy muszlimok és zsidók közti általános közel-keleti háborút vetít előre, amelyben az Egyesült Államok aligha maradhat semleges.

A páriaként kezelt iráni vezetéssel elsőként Obama elnök ült tárgyalóasztalhoz. A demokrata adminisztráció nézete szerint az iszlamista rendszer kívülről nem buktatható meg, a belső ellenzék pedig erőtlen a berendezkedés megváltoztatásához. A nemzetközi felügyelettel megkötött 2015-ös atomalku lényege abban áll, hogy Irán a gazdasági szankciók feloldása fejében 15 évvel kitolja a nukleáris képesség megszerzésének időpontját. A probléma tehát nem oldódott meg, hiszen az alapállások mit sem változtak, mindössze annak elodázására került sor.

Donald Trump elnök a republikánus adminisztráció keményvonalas héjáinak sugallatára 2018-ban felmondta az alkut, és bevezette az Iránnal szembeni „maximális nyomás” stratégiáját. Az új irányvonal azon a meggyőződésen alapul, hogy újabb szankciók hatására nemcsak az atomprogram feladása és az ország regionális befolyásának visszaszorítása kényszeríthető ki, de egyes nézetek szerint a gazdaság megroppantásával akár egy nép általi rezsimváltás is elképzelhető.

A dolgok jelen állása szerint a büntető szankciók miatt kieső olajbevételek nem kényszerítik térdre Teheránt. Ennek okai Irán diverzifikált gazdasági rendszerében keresendők: a nyersolaj az exportbevétel 43 százalékát tette ki – szemben például Szaúd-Arábia 78 százalékos mutatóival –, miközben az olajon kívüli ágazatok biztosítják a kivitel többségét, és ami a legfontosabb: a munkahelyek döntő részét.

A kiterjedt büntetőpolitika célravezetőségét a történelmi tapasztalat is vitatja: az egyes országok lakossága ugyanis nagyfokú ellenállást tanúsít a külső nyomásgyakorlással szemben, ha az egy gyűlölt ellenfél irányából érkezik. Szulejmáni, a Forradalmi Gárda tábornokának januári likvidálása nem szándékolt következményként újra fellobbantotta a perzsák Amerika-ellenes érzelmeit. A Forradalmi Gárda az Egyesült Államok szemében joggal tűnik terrorista szervezetnek, ugyanakkor arról a katonai alakulatról beszélünk, amely komoly érdemeket szerzett a Száddam-féle agresszióval szembeni hősies honvédő ellenállásban.

A konfliktus háborús eszkalációja emberi és anyagi költségei miatt egyik oldal számára sem vállalható, ám a Szulejmáni likvidálására adott iráni válasz, majd amerikai viszontválasz egyre inkább azt mutatja, hogy a két fél olyan erőszakspirálba sodródott, amelyben a „szemet szemért” gyakorlata vált meghatározóvá. Az iráni döntéshozók ebben a helyzetben könnyen arra a következtetésre juthatnak, hogy a túlélés egyetlen biztos eszköze a nukleáriscsapás-mérő képesség megszerzése. Ha a döntés megszületik, Trump elnök leváltása sem jelentene érdemi változást. Végtére egyetlen iráni vezető sem tenné függővé rendszere túlélését attól, miként alakul az amerikai elnökválasztás.

Az atomalku felrúgása könnyen olyan hibának bizonyulhat, amely végeredményben Iránnak a nukleáris klubhoz való csatlakozását érheti el. Ezzel pedig visszafordíthatatlan folyamatokat indítana el a Közel-Keleten.


Kovács Balázs

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
OTP

Döntöttek: a ČSOB veszi át az OTP Bank 62 fiókból álló szlovákiai hálózatát

bardos, ersek

Listavezetők vitája az ÚJ SZÓ-stúdióban I.

autóipar

A szlovák autóipar egyre kevésbé állja a versenyt

Bugár Béla

Bugár: Komédia volt a rendkívüli ülés megnyitása

Királyrév

Tribünfelújítás és testvértelepülési együttműködés aláírása Királyrévben

Ösztöndíjprogram fiatal vállalkozóknak

A rászorulók szociális ösztöndíjat intézhetnek

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Új Szó logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.