Vélemény

Skandináv rejtvény, olasz módra

Sidó H. Zoltán

2018. szeptember 10. 19:37

A jóléti állam szimbólumának számító Svédországban is a migráció lett a parlamenti választás egyik meghatározó témája: abban az országban, amely talán a legmesszebb van a Földközi-tengeren most leginkább Olaszországba vezető menekültútvonaltól.

A tegnapi választás tétje így az volt, hogy a kormányzó szociáldemokraták vezette baloldali koalíció mennyire képes megelőzni a lendületesen előretörő, bevándorlásellenes Svéd Demokraták pártját. A probléma súlyát az adja, hogy már a toleranciájáról, jóléti ellátórendszeréről, befogadókészségéről híres skandinávoknál is a bevándorlás jelenti a meghatározó belpolitikai témát – némiképpen érthető is a Malmőben, Göteborgban és Stockholmban történt zavargások, gyújtogatások és merényletek miatt.

Voltaképpen 2015 óta a migráció Európa egyik fő beszédtémája. Tény, a 2015-ös, döntően Szíriából indult, több mint 1 millió fős roham azóta lecsitult, mára alig a negyedére esett vissza a migráció intenzitása, viszont az újabb és újabb útvonalakon érkezők révén, immár afrikai forrásokból táplálkozva máig nem apadt el.

Csak Svédországra kivetítve a számokat, a következő a kép: 2015-ben közel 160 ezer menekült érkezett, ami az alig 10 milliós lakosságú királyság számára minden más befogadó országnál nagyobb terhet jelentett, majd 2016-ban 30 ezerre, tavaly pedig 25 ezer főre csillapodott a beáramlás. Mégis azt tapasztaljuk, hogy Spanyolországot leszámítva hiába csökken mindenütt az újonnan érkező migránsok száma, egyre növekvő támogatottságot kapnak az idegenellenes hullámot meglovagló pártok.

 

2018. szeptember 10. 14:46

Az ENSZ új emberi jogi főbiztosa: ellenőrizni kell a migránsok védelmét

Az az igazság, hogy mindig is nehezen toleráltuk a másságot, az idegenek érkezését, erről akárhány pogrom és vallásháború tanúskodik. Azt a fenyegetést, amelyet a bevándorlás napjainkban sokak számára jelent, egy évszázada semmivel sem érezték kisebbnek, pedig az akkori bevándorlók Európából érkeztek. Az angolok nyíltan kiközösítették, megvetették az éhínség által sújtott Írországból érkező milliókat, a protestáns angolok szemét az írek katolikus vallása is csípte. A 19. század utolsó harmadában tömegesen útra kelő olaszok ellen szabályos hajtóvadászatot indítottak a franciák Marseille-ben, pedig esetükben vallási ellentétekről sem beszélhetünk.

Az utóbbi években százezerszám érkezők egyrészt azért okoznak fejtörést, mert szó szerint megemészthetetlen tömegben jönnek. Az Egyesült Államok 1924-ben szigorú bevándorlási törvényt hozott, ami bő 40 éven át érvényben is maradt. „A húszas években hozott bevándorlásellenes törvények egyensúlyt teremtettek az etnikai közösségek között. A korlátozás bevezetése után az amerikaiak sokkal oldottabban viszonyultak a nemzeti egységhez” – olvasható a holland Paul Scheffer az Európa és a bevándorlók alcímű, a témához érzékenyen nyúló könyvében.

A másik nagy probléma, hogy a döntően muzulmán migránsok erőteljes civilizációs, vallási különbségeket is magukkal hoznak. A gettósodás, a burka viselete, a nők másodosztályúvá minősítése helyett egy másik példa: Scheffer említ egy bizarr helyzetet: a szigorú diktatúrákból menekülő fiatalok kinevetik a barátságos holland rendőrt és lenézik a bírót, aki kisebb tolvajlásokért nem megkorbácsolásra, hanem közmunkára ítéli őket. Számukra a liberális demokrácia nem toleranciát jelent, hanem gyengeséget.

Vagyis mindaddig, amíg nem szorítjuk elfogadható keretek, nagyságrendek közé a migrációt, ami egyébként mindig és létező, természetes folyamat, és amíg – ha kell, szigorral – nem értetjük meg az újonnan érkezőkkel, hogy hagyományaikat ugyan megőrizve, ám a számukra új, európai játékszabályokat is betartva kell élniük és dolgozniuk, addig az érdeklődés homlokterében marad a menekültkérdés, amit a politikai széllovasok és az úgynevezett egytémájú pártok mindig szívesen melegen tartanak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk