Politikai viccnek rossz

<p>Minden a választásokkal kezdődött, amikor az elemzőkből bohócot csináltak a valós eredmények: Mari néni a szomszédból is jobban megtippelte volna a pártok eredményét, mint például e sorok szerzője.&nbsp;</p>

De ez a kisebbik probléma, a viccnek nincs vége: a politikusok egy héttel a választások után pont úgy viselkednek, ahogy azt a néplélek tulajdonítja nekik, tehát lopnak, csalnak és hazudnak – korábban ennek is pont az ellentettjét állította e sorok szerzője. Az abszurd bő egy hét alatt valósággá vált, s csak akkor zökkenünk vissza a normális kerékvágásba, ha némi idő elteltével bemagyarázzuk magunknak, hogy ami történt, az teljesen természetes. Egy hete még azt hihettük, hogy a választások egyedülálló és kínos patthelyzetet teremtettek, amiből a pártoknak szinte lehetetlen kikeveredniük, hiszen saját magukat semmisítenék meg. Egy hét elég volt azonban ahhoz, hogy a Hídról és Procházka Sieťéről is kiderüljön, van megoldásuk – ehhez mindössze meg kellett tagadniuk mindent, amiről korábban beszéltek. Procházka az egyszerűbb eset. Az egy hónapja még ígéretes projektnek tűnő Sieť vezetője önmaga paródiájává vált és belevezette pártját egy céltalan, kiúttalan helyzetbe, most pedig mentve a menthetőt, szimbolikus megoldásra törekszik – azaz a háttérben sok-sok papírdarabkát sejthetünk számokkal, melyeken ott virít az Európai Unió szimbóluma. Ami a Hidat illeti, a pártvezetés a választások után szintén osztott-szorzott és meghúzta azt a lépést, amit végképp senki nem hitt volna: nem az SNS-szel lép koalícióra egy jobboldali kormányban, és nem külön a Smerrel. Rátenyereltek a nagy piros gombra, és meghúzták a két lépést egyszerre, hogy magukat jó helyzetbe, mindkét választói csoportjukat pedig más-más okokból kifolyólag lehetetlen helyzetbe hozzák. A Híd az egész létét és identitását annak tagadására építette fel, amit most tesz. A szlovák városi-kávéházi szavazók felé azt közvetítette, hogy Fico jobboldali alternatíváját szeretné kiépíteni és néha úgy tűnt, hogy komolyan is gondolja. Integrálta a szombatig tényleg hitelesnek tűnő Lucia Žitňanskát, kokettált a nagyvárosi értelmiséggel. A Smerrel való összeborulással viszont az összes szlovák szavazóját és szimpatizánsát csőbe húzta, nem véletlen, hogy a dühös és csalódott facebookos reakciók nagy része szlovák szavazóktól származik. Ők nem erre adtak mandátumot, elveszett a szavazatuk. Természetesen a magyar választók sem lehetnek elégedettek, hiszen az SNS semmit sem változott – aki ebben egy kicsit is kételkedik, annak elég visszaidéznie, hogy Andrej Danko nemzetiségi ügyekben már a múlt héten falhoz állította a Hidat. Bármilyen Híd–SNS kooperáció alapfeltétele, hogy ne kerüljenek elő nemzetiségi vonzatú problémák, a problémák kezeléséről, megoldásáról le lehet mondani. Érdekes lesz megnézni, miként meccseli le a két párt egymással a homlokegyenest eltérő régiós gazdasági érdekeit (és mennyiben változtat ez a korrupción, melynek felszámolása a Híd egyik központi… inkább hagyjuk). Már csak az a kérdés, meddig tart ez a politikai bohózat, amely a hagyományos politikából való teljes kiábrándultságot eredményez. Milyen szereplők jelentkeznek még? Felkészül: Kollár, a fejleményeket türelmesen várja: Kotleba.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?