Perifériára szorítva

Miközben a Matica slovenská a Híd vízióját csípőbőll a szlovák állam egységét veszélyeztető javaslatnak bélyegezte (és ami még fontosabb: pozitív szlovák politikai reakcióknak is híján vagyunk), Berényi Józsefnek a TA3 hírtelevízióban az SNS elnöke, Andrej Danko társaságában kellett beszélnie az MKP terveiről. Ezzel is ráerősítve a szlovák közvélemény előtt a gyakran és előszeretettel hangoztatott párhuzamra, mely szerint a két párt, az SNS és az MKP egymás nacionalista megfelelője, így egyformán szalonképtelen.

Ha csak önmagában a politikai szintű szlovák–magyar együttműködés lehetőségeit nézzük, a megyei választások során elmosódni látszanak a határok a két nemzetiség képviselői között. A novemberi választás előtt nem alakult ki hangsúlyosan magyarellenes koalíció. Ez azonban csak a régiók gyakorlatiasságának köszönhető: a változó helyi érdekszövetségekből egyetlen párt sem maradt ki, nincsenek hangsúlyos frontvonalak a megyékben (kivéve a jobb–baloldali felosztást lokálisan is átültető SDKÚ-t, amely ezzel is jelezni kívánja vezető szerepét a jobboldalon). De másról szól a megyei és másról a nagypolitika.

Országos viszonylatban már teljesen hiányoznak a politikai és a társadalmi elit szimbolikus megnyilvánulásai, ráadásul az oktatási hiányosságok miatt tudatlan generációk nőnek fel. A fiatalok nem tudják és nem értik, melyik népcsoport honnan jött és miért van itt, végeredményben pedig a többségtől való különbözőség, a másság nem erény, hanem kimondottan hátrány. Ezeknek a mélyen gyökerező sztereotípiáknak a folyománya, hogy a Híd nemzetiségi követeléseit bizalmatlanul fogadja a szlovák közeg és bírál vagy hallgat – mert nem érti az apropót. Ahogy a berögződésekre építő kényelmes gondolkodás taszítja perifériára a szlovákiai nagypolitikában az MKP-t is, egyenesen az SNS mellé.

Érdekes lesz megfigyelni, hogy a pártok milyen módon próbálnak kitörni saját korlátaik közül.

A Híd Víziójának igazán akkor lesz értelme és akkor válik megvalósíthatóvá a program, ha Bugárék pártja a szlovák partnerektől szimbolikus jelentőségű, valamint érdemi állásfoglalásokat is ki tud csikarni. Különben csak abból tud erényt kovácsolni, hogy kerüli a konfliktusokat és a kisebbségi problémák látványos vállalását. Az MKP-nak, parlamenti képviselet híján, még kevesebb terve van a kitörésre, különösen ha a jobboldali pártok Népi Platformjában való szerepvállalását a Híd Európai Néppártba való felvétele ürügyén sem tudja megvalósítani.

Az elkövetkező bő egy évben négy választásra is sor kerül, s talán az elnökválasztás játszhatja a legfontosabb szerepet a szimbolikus előrelépésben. Emellett azonban alaposan el kell gondolkodni a gyakorlati tennivalókon is.