Pellegrini új úton

Pellegrini Fico

Nem keltett meglepetést a volt kormányfő döntése, amellyel kizárta, hogy a Smerben folytatja politikai pályafutását.

 Néhány napja még bízott az elnökcserében és nyilvánosan közölte Robert Ficóval: a Smer csak úgy juthat ki abból a posványból, amelybe a korrupciós és egyéb botrányok miatt süllyedt, ha lemond a pártelnök. Fico viszont dörgedelmes beszédben harsogta, hogy a párt a saját gyermeke és kész a megújulásra. Ezzel alighanem megőrizte támogatóinak többségét a pártvezetésben.

Ezután határozta el Pellegrini, hogy otthagyja az egész díszes társaságot. Bejelentése után Fico a Facebookon farizeus módjára azt írta, továbbra is szurkol távozó kollégájának, akit még a neki felajánlott pártelnöki tisztség sem tudott maradásra bírni. Csakhogy Fico elhallgatta, hogy ezt a ravasz ajánlatát csak kedden este üzente meg, és a lényege az volt, hajlandó visszalépni, ha a Smer anyagi ügyei körül ügyködő alapítvány elnöke lehet, és vétójoga lesz a pártvezetés bármelyik döntésével szemben. Vagyis hivatalosan ugyan venné a kalapját, valójában azonban megmaradna a befolyása, a jelenlegi pártvezetés többségének cinkos támogatásával. Ilyen feltételeket Pellegrini és hívei nem fogadhatnak el, ezért egy új balközép párt – Dag Daniš szlovák publicista meghatározása szerint –, az emberarcú Smer gründolásába kezdenek. Pellegrini ambícióit erősíti, hogy a február végi parlamenti választáson több mint 450 ezer preferenciaszavazatot kapott, kétszer annyit mint Fico. A Focus ügynökség néhány hete készült felmérése szerint új politikai tömörülésének támogatottsága 21,4 százalék lenne, a Smeré pedig 9,6-ra zuhanna. Ezek az adatok azonban legfeljebb jelzésértékűek, ugyanis a választási eredmény és a felmérés is a két dudás egy csárdában helyzetet tükrözte. Mostantól viszont Pellegrini már nem a Ficóval szembeni politikai pengeváltásaival lehet sikeres, hanem meggyőző lépései révén gyarapíthatja támogatói táborát.

A Smer parlamenti képviselői is válaszút előtt állnak, rajtuk is múlik, mekkora lesz a pártszakadás, kik lépnek át és kik maradnak Ficónál.

Persze Pellegrini eddigi közéleti bizonyítványa sem színjeles. Igaz, kormányfőként jó pontokat szerzett a sokáig gúzsba kötött belügyi szervek függetlenségének legalább részleges visszaállításával, majd pedig a ránk törő járvány viszonylag jó kezelésével. Mindebből saját magának igyekezett minél nagyobb politikai tőkét kovácsolni, most pedig belátható időn belül a jelenlegi kormánykoalíciót leghatásosabban bíráló ellenzéki politikus akar lenni. Ami nem lesz sétagalopp, mert ellenfelei nyilván még sokszor az orra alá dörgölik, hogy éveken át Fico hű alattvalójaként, különböző tisztségek megkaparintása fejében szemet hunyt a Smer holdudvarának korrupciós ügyei felett, amelyek legalábbis gyanúsak lehettek számára is. Még nem tudjuk, vajon milyen szerepe volt a friss Govnet lehallgatási botrányban, de az állami hálózat digitalizálását egykori miniszterelnök-helyettesként ő irányította és felügyelte. Ez a rejtélyes ügy remélhetően korábban tisztázódik, mint az egymástól messze került smeres politikusok jövője. Fico rögeszmésen hisz saját karrierjének és pártjának újraindításában – vagy legalábbis ezt hirdeti. Bárhogy is van, könnyen Vladimír Mečiar sorsára juthat, aki a néhai HZDS alapítója, majd sírásója volt. Pellegrini további politikai erősödésének esélyei reálisak, de a kudarc is benne van a pakliban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?