Nagy célt teljesítettek Orbánék – mi jön most?

Minden elismerés ellenére, amit a magyar kormány joggal megérdemel ezért a fegyvertényért, mégis felmerül a kérdés: miért volt ez olyan fontos? A kormányzati propaganda az utóbbi hónapokban szégyenpadot emlegetett, holott manapság bizony nagyon sok ország csücsül ezen a padon, a dél-európai tagállamok mellett a stabilitás példaképének számító Hollandia is. A kérdés tulajdonképpen azért érdekes, mert – ahogy az köztudott – Budapest már az unióhoz való csatlakozás óta nem tartotta be a 3%-os hiányt. A korábbi szocialista kormányok egyáltalán nem törődtek ezzel a maastrichti kritériummal (meg a többivel se), de Brüsszel sem várt el valamilyen erélyesebb lépést. Épp ellenkezőleg, 2011-ig hallgatott, csak akkor merült fel szankcióként a támogatások felfüggesztése. Noha a deficitsorompót hivatalosan továbbra se szabadna átlépni, egyre több ország kap kivételt, a spanyolok például egészen 2016-ig! Igen, az unió távolról sem az egyenlők gyülekezete. Robert Ficót a minap tüntették ki Németországban európaiságáért, és a szlovák pénzügyminisztert is a jobbak közé sorolják, de hogy Szlovákia sem tartja be az előírt hiányt, valahogy nem ver hullámokat. Egyre több neves közgazdász is azon a véleményen van, hogy a megszorítások nem a megfelelő módszer az elnyúló válságból való kilábalásra. Magyarország, mint már annyiszor a múltban, mintha fáziskésésben lenne, akkor akar jó lenni, amikor már szinte senki se az. A feladat teljesítése mögött azért más is húzódik. Orbán Viktornak már kormányzása kezdetétől szembe kellett néznie a külföldi bírálatokkal. Nem könnyű megmondani, hogy a 3%-os hiány elérése mindig cél volt-e, vagy csak később vált azzá, igazolandó a Matolcsy-féle gazdaságpolitikát. Valószínűleg szükségből erényt kovácsoltak, hiszen 2010-ben a kétharmados parlamenti többséget hozó választások után Orbánék lazábbra vett költségvetést akartak, csak éppen belefutottak Brüszszel vasszigorába. A legfontosabb kérdés országon belül és Brüsszelben is az, hogy mi lesz ezután. Brüsszelben, hogy fenntartható-e a hiány, Magyarországon, hogy milyen következményei vannak ennek a gazdaságpolitikának. Az utóbbira talán könnyebb válaszolni, mivel az ágazati adókkal, a legváltozatosabb adókulcsokkal túlterhelték a gazdaságot, így az mára elveszítette növekedési potenciálját. A lefékeződést az alacsonyabb alapkamattal próbálják ellensúlyozni. Végezetül még egyszer dicséret illeti a magyar kormányt, hogy sikerült kiharcolnia az eljárás végét. Mi tagadás, komoly megszorítások kellettek hozzá. Az alacsony hiány önmagában gazdaságösztönző tényező. Mégis, a rövid taps után további nehéz döntések jönnek.