Miért választom a Hídat?

<p>Rendkívül fontos a holnapi választás, az eredménye viszont a rendszerváltás óta megtartott voksolások közül a legkétségesebb. Minden százalék, minden egyes szavazat arról dönt, a mai kormány marad-e hatalmon, tele nacionalistákkal, primitív tolvajokkal, vagy egy jobb váltja fel.</p>

Ebben a helyzetben mindenkinek – akinek fontos az ország sorsa – kötelessége holnap az urnához járulnia. Én elmegyek, és a Most-Hídra adom a szavazatom.

Három komoly okom van rá.

Az első – Bugár Béla tisztességes ember. Újságíróként húsz éve ismerem, és tudom, hogy nem lop, betartja adott szavát és a magyar–szlovák együttműködés és barátság mellett tette le a garast. Ezen kívül a Híd jelöltlistáján szerepelnek az OKS emberei is, akik 1989 óta küzdenek e két, egymáshoz közeli nép barátságáért. A Híd választása ennek a barátságnak a választása.

A másik érv, amely amellett szól, hogy a Hídat válasszam az, ha a mai kormányt, amely a magyarokat ellenségnek tekinti, le akarjuk váltani, az ellenzéknek elegendő voksot kell szereznie. Ezért nagyon fontos, hogy a Híd a szavazatok több mint öt százalékát megszerezze, és bejusson a parlamentbe. Ezért kérem az Új Szó olvasóit, hogy holnap menjenek választani, és Bugár Béla pártját támogassák. Ezzel fontos lépést tesznek annak érdekében, hogy a nacionalista kormányt a nemzetek egyetértésének kormánya váltsa fel.

A harmadik ok személyes: szlovákként támogatni akarom Bugár Bélát és az őt körülvevő, a vele szimpatizáló magyarokat, mert úgy érzem, mi, szlovákok az adósaik vagyunk. Bugár és emberei a múltban minden jó törvényt elfogadtak, amelyek előbbre vitték Szlovákiát. És ez nem volt mindig könnyű. Mégis sok szlovák (nem csak az SNS-beliek, mert ostoba nacionalisták az ellenzékben is vannak) azzal gyanúsítja őket, hogy nem lojálisak ehhez az országhoz, hogy inkább Magyarországot tartják hazájuknak, és titokban arról ábrándoznak, hogy Dél-Szlovákia leszakad Szlovákiáról. Közben számos szlovák nem tartja tiszteletben a magyarok nemzeti érzéseit, nyelvét, történelmét. Ez bánt engem, és szlovákként szégyellem magam, hogy néhány nemzettársam így gondolkodik. Az, hogy holnap a Hídra szavazok, azt jelenti, hogy szlovákként elnézést kérek önöktől, a mi magyarjainktól, amiért saját nemzetem egyes tagjai így gondolkodnak. Csak a saját nevemben beszélek – azt szeretném, ha megbékélnénk és együttműködnénk.

Tudom, hogy a szlovákiai magyarok bonyolult helyzetben vannak. Tudom, hogy a Híd és az MKP között kell választaniuk, tehát Bugár és Csáky közt. Csákyt ráadásul Orbán is támogatja, aki ügyes és intelligens politikus, akiknek a mi koalíciós politikusaink a lába nyomába se érnek. Mégis azt gondolom, hogy Bugár Béla Híd pártjának választása jobb megoldás, mert a pártelnök minden hiányosságával, hiúságával és lobbanékonyságával egyenes ember, aki kész a szlovák demokratákkal való együttműködésre. Ezáltal nagyobb lehetősége van arra, hogy a következő kormányban megvalósítsa a magyar kisebbség érdekeit. Az MKP támadásai, hogy Bugár elárulja a magyar kisebbséget, szétveri az egységet arra emlékeztetnek, amikor 1992-ben Mečiar hasonlóképpen reagált bírálói szavaira. Csáky pártja ezzel az övön aluli ütéssel elvesztette minden szimpátiámat.

Belső megnyugvást érzek holnap, amikor leadom a Hídra a szavazatomat, örömmel, amelyet senki sem vehet el tőlem. Itt, a nyugtalan Közép-Európában a nemzetek barátsága mindig egyéni döntés függvénye. Holnap a voksommal újra szabadon választok.
(Štefan Hríb; a szerző a .týždeň főszerkesztője és a Lámpa című tévéműsor vezetője)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?