Már megint a pénz beszél…

A transzatlanti kereskedelmi és befektetési partnerségről (TTIP) folytatott tárgyalások törésvonala nem a két gazdasági övezet, azaz az USA és az Európai Unió, hanem a nagy multinacionális cégek és a stagnáló bérű lakosság között húzódik. A legújabb fejlemény, hogy Angela Merkel német kancellár szerdán Brüsszelben találkozott az Európai Bizottság elnökével, Jean-Claude Junckerrel, akivel egyetértettek abban, hogy még idén be kell fejezni a szabadkereskedelmi megállapodásról másfél éve folyó tárgyalásokat. Merkel is elismeri, hogy Ausztria mellett Németországban a legnagyobb az ellenállás a lakosság részéről a transzatlanti partnerséggel szemben, amely az eddigieknél is szorosabb gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokat hozna létre Európa és az Egyesült Államok között. A német kancellár ennek ellenére határozott támogatásáról biztosította az Európai Bizottságot a tárgyalások mihamarabbi sikeres befejezéséhez. A tárgyalási folyamat egyik legellentmondásosabb témájának a befektetők és az államok közötti vitarendezési eljárás számít, amelyet a „témát jól ismerő szakértők” – többnyire a multinacionális cégek által finanszírozott neoliberális alapítványok elemzői – igyekeznek elviccelni. Ettől azonban még tény, hogy a vitarendezési mechanizmus egy egyoldalú és nem demokratikus rendszer, amely a külföldi befektetőknek kedvez. Lehetővé teszi ugyanis a multik számára, hogy ha nem tetszenek nekik a befektetéseiket negatívan érintő, a profitjukat csökkentő helyi szabályozások, olyan magánbíróságokon pereljék be az államokat, amelyekben profitorientált választott bírók ülnek, vagyis gyakorlatilag privatizálják az igazságszolgáltatási rendszert. Ez aláásná a nemzeti kormányok szabályozáshoz való jogát, hiszen a gazdag befektetők hatalmas kártérítéssel fenyegethetik meg őket, megakadályozva a közérdeket szolgáló olyan intézkedések bevezetését, mint például az alkalmazottak hatékonyabb védelme vagy a szigorúbb fogyasztóvédelem. A választott bírói eljárás költségei ráadásul aránytalanul magasak, a számlát pedig ez esetben is az adófizetőknek kell megtéríteniük. Hogy Merkel mindezek ellenére mégis határozottan támogatja a megállapodást, arra jó oka van. A német kancellár e héten elismerte, a német befektetők is profitálnak a beruházókat védő záradékokból. Márpedig ha a transzatlanti befektetési partnerségről szóló egyezség az amerikai és német multik számára is előnyös, semmi sem akadályozhatja meg, hogy azt ne fogadják el, hiszen ezek a cégek hatalmas nyomást képesek kifejteni országaik politikusaira. A legnagyobb vesztesek persze megint azok a kisebb, az Európai Unióhoz később csatlakozott tagországok lennének, amelyekben a külföldi, elsősorban a német tőke dominál. A mi érdekeink azonban nem fontosak, hiszen nem áll mögöttük annyi pénz, hogy ezeket bárki is figyelembe vegye. Pénz beszél, a kutya ugat.