Lengyel fordulat

Lengyelország az elmúlt években alaposan kilógott a visegrádi négyek (V4) csoportjából. És nem csak természetes adottságai miatt (területe, népessége, gazdasága és ezért a súlya az európai politikában önmagában nagyobb, mint a másik három országáé együtt). Azért is, mert egyedüli országként volt két cikluson át stabil középjobb kormánya, sőt az utóbbi öt évben a kormányhoz közeli államfője is. A példátlan stabilitást erősítette a megszakítás nélkül növekvő gazdaság. Lengyelország egyetlen EU-tagként tudta recesszió nélkül átvészelni a pénzügyi világválságot.

A Polgári Platform (PO) vezette kormánykoalíciók jóval jobb gazdasági helyzetben adják át az országot, mint 2007-ben, hatalomra kerülésükkor volt. De a Kaczyński ikrek kormányzásakor mélypontra jutó nemzetközi megítélés is óriásit javult, ennek legjobb szimbóluma, hogy a volt lengyel kormányfőt, Donald Tuskot választották meg az Európai Tanács új elnökévé. Mindez azonban kevés volt a harmadszori győzelemhez.

Tanulságként az vonható le, hogy kár volt népszerűségi szempontokat figyelembe véve visszafogni vagy halasztgatni a szükséges gazdasági reformokat – a kormány így is vesztett. Mert tény, hogy főleg a második ciklusban nagyon óvatosak voltak, alig volt jelentős, átfogó reform, viszont az is igaz, hogy volt sok kis lépéssel fontolva haladás (ezt mutatja az ország javuló pozíciója sok nemzetközi listán) és túl sok dolgot nem is rontottak el. Kivétel például a második pilléres nyugdíjpénztári vagyon részbeni megdézsmálása 2013-ban (az államadósság csökkentése érdekében).

Tény, hogy a Jog és Igazságosság (PiS) győzelmével (pontos aránya a cikk írásakor még nem volt ismert) Lengyelország az Orbán, Fico és Zeman által képviselt populizmushoz kerül közelebb, ezzel a V4-ek belső összetartása nőhet, de egy jobbközép polgári demokrata ennek most aligha örül. Nyilván az Oroszországhoz fűződő viszony lesz a nagy kivétel.

Két fő okból mégsem beszélnék katasztrófáról: 1. A kormánypártok az exit pollok szerint csaknem 30 százalékos eredményt értek el. Ezt nyolc év kormányzás után sokan elfogadnák. Szóval a lengyel politikai palettán marad egy erős, polgári középjobb párt (ami Magyarországon például végképp nem létezik). 2. Ha a PiS vezetői tanultak a párt korábbi hibáiból, nem biztos, hogy újra olyan radikálisok lesznek, mint régen. A kampányban mindenesetre nem fukarkodtak a balos populista gazdasági ígéretekkel. A fő kérdés az, ebből mennyit és hogyan valósítanak meg, illetve támadást indítanak-e a jogállam és a demokratikus intézményrendszer ellen – ahogy az régiós társaiknál szokás.

A szerző a Comenius Egyetem politológia tanszékének oktatója és a Híd frakcióvezetőjének gazdasági tanácsadója