Langy

<p>Holnap kezdődik a kormányprogram-cirkusz a parlamentben. A programot nemcsak az ellenzék, hanem a koalíció négy, egyszerű embernek nevezett képviselője is bírálta, s valószínűleg több kormánypárti is kritizálná, de nem teheti, mert erről papírja van. Ezzel a kormányprogrammal nem is az a baj, ami benne van, hanem az, ami hiányzik belőle.</p>

A nyelvtörvény agyament büntetéseinek eltörlése ugyan benne van, de a nyelvrendőrök maradtak, a sajtótörvény butaságai egy kivételével szintén maradnak, az ósdi hazafiassági törvény pedig teljes egészében érintetlen marad. Akár nevethetnénk is, ha nem lenne ez az egész olyan szomorú.

Folytassuk: a gazdasági válság kellős közepén túl óvatos utat választott a koalíció. A dokumentumból nem igazán derül ki, hogy mit akar kezdeni a költségvetéssel, az egészségüggyel, de az sem, miként kezeli majd az első, azaz állami nyugdíjpillér hiányát. A kiadási oldal óvatos visszafogása mellett hiányzik a bevételi oldal bővítésének konkretizált terve. Olyan, mintha a Fico-kormány tehetetlen teszetoszasága folytatódna némi pragmatizmussal fűszerezve. Ha Ficóék leállították a privatizációt, akkor Radičováék sem folytatják, ha beállítottak egy szociális status quót, abba az újak sem nyúlnak bele.
Radičová szerint nem lehet a népet sanyargatni, ha nem a nép okozta a gazdasági helyzetet. Igen ám, de a nép „sanyargatása“ 2002-ben, a Mikloš-féle reformok életbe lépése után kezdődött. Amikor már látni lehetett, hogy eredményei vannak, a választási időszak vége felé lazítani kellett volna rajtuk, de a kormány nem tette meg, ez lett a veszte 2006-ban.

A kellemetlen lépéseket most is a ciklus elején kellene meglépni, hogy aztán a vége felé felvehesse a kormány a szociális szerepet, így viszont úgy tűnik, mindjárt az elején szociális maskarában indít. A szeretetreméltó kormányfő néni és a miniszterelnök-helyettes bácsi mögött a kissé nagyszájú minisztercsapat sose tud elég baloldalinak látszani, mert nem is az. Nem is azért választották őket, hanem azért, hogy rendbe rakják az országot - mindezt a jobboldali szavazatoknak köszönhetően. Bármennyire is próbálnak szociálisak lenni, a következő választás eredménye azon múlik, hogy az otthon maradt baloldali szavazók elmennek-e legközelebb voksolni. Azon pedig fölösleges gondolkodni, hogy hajlandóak-e a jobboldalra szavazni, főleg így, a választási ciklus elején.
Persze, minden kormány megérdemel száz nap nyugalmat. De aztán mi lesz? Akkor is a kormányprogram alapján fognak működni, az eredmény valószínűleg langy szellő. Ha meg nem az alapján, akkor minek az a papírhalmaz?

A jobboldal szerdán megszavazza az egy helyben topogás programját, de ezt a kormányprogramot nyugodtan megszavazhatja a Smer és az SNS is, nem mondanának különösen ellent saját programjuknak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?