Vélemény

Kulturális veszteségeink 38.

Ez most nem lesz kellemes olvasmány néhány zenész számára, különös tekintettel egy Kossuth-díjasunkra.
Juhász Katalin

2019. április 30. 09:30

Magyarországon is komoly karriert futott be, és  méltán lehetünk rá büszkék, hiszen egészen egyedi módon sikerült összeboronálnia a magyar népzenét a rockzenével, dalszövegei pedig irodalmi értékűek.

Az illető egy országos rendezvényen lépett fel múlt csütörtökön zenekarával, 

irodalmi műsorként meghirdetett koncerten, 

legalább 450 ember előtt – hivatalosan ennyi a terem befogadóképessége, de a lépcsőkön is ültek, úgyhogy többen voltak. 

A közönség háromnegyede kiskorúakból állt.

Nem tudni, módosította-e tudatát a művész, de szemtanúk szerint enyhén szólva nem volt a helyzet magaslatán, 

nagyon látszott rajta, hogy a fellegekben jár, nem itt, köztünk, a földön, egy poros kisvárosban, amely évente egyszer vendégül lát egy fontos rendezvényt.

Aki látta már ezt a produkciót másutt, más körülmények között, állítja: nem ilyennek szánta az alkotó. Én nem voltam ott, úgyhogy nem tudhatom. 

Fura műfaj ez a könnyűzene: az írott és orális história számos olyan fellépést örökített meg az elmúlt hetven évben, amelyek főszereplői különböző szerekhez nyúltak a művészi élmény fokozása érdekében, vagy egyszerűen csak saját hangulatuk javítására. Van, akinek megbocsátja ezt a közönség, illetve a tudatmódosító szerek már szinte „tartozékai” a koncerteknek – itt van például egyik kedvencem, Shane MacGowan, a The Pogues együttes egykori frontembere, akinél már-már az számítana rendhagyónak, ha józanul lépne színpadra. Amikor a szervezők azt hiszik, botrányba fullad a koncert és hordágyon kell levinni a színpadról az est sztárját, akkor van igazán elemében Shane barátunk, aki azért ül végig a koncerten egy bárszéken, mert nem igazán tudna megállni a lábán. És úgy énekel, mint egy isten.

A másik eklatáns példa Keith Richards a Rolling Stonesból, aki hetvenegy-néhány éves korában döntött úgy, hogy lejön a drogokról. Épp a múltkoriban nyilatkozta valahol, hogy rendkívül furcsa „tisztán” színpadra lépni, de ezt is meg lehet szokni, ha még úgy tíz–tizenöt év megadatik neki. Amy Winehouse 2011-es botrányos belgrádi koncertjét is nyilván sokan látták anno a YouTube-on. Az énekesnő akkor már láthatóan segítségre szorult, később be is csekkolt egy elvonóra, de három nap után otthagyta, ahogy híres dalában (Rehab) is megénekli – ez a sláger egyébként évekkel korábban íródott, és egyáltalán nem ütötte ki a biztosítékot a rajongóknál, sőt, legtöbben díjazták kedvencük őszinteségét. A magyar mezőnyből pedig a hiperkarmás Bérczesi Robi, a „hernyós” énekes a legevidensebb példa, akinek pokoljárásáról pár napja jelent meg egy izgalmas könyv, Én és az ének címmel.

Száz szónak is egy a vége: az élelmiszerboltokban legálisan beszerezhető, illetve az illegálisnak minősülő, por alakban, tabletta formájában beszerezhető tudatmódosítók mindenkire másképp hatnak. 

Embere válogatja, ki képes színpadra állni illuminált állapotban, úgy, hogy a körülményekhez képest elfogadható minőségű produkciót nyújtson. Aki nincs tisztában a várható hatással, az inkább ne „tuningolja fel” magát fellépés előtt.

Kár lerombolni mindazt, amit az ember évek szorgos munkájával felépített. Még akkor is, ha csak egy hakniról van szó...

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Kiska pártot alapítva fogná össze az ellenzéket

Indul a Tablók Viadala 2019! Szavazz!

Ez az öt csapat lehet a DAC ellenfele az EL-ben

Keresik a Duna-alagút átépítőjét

Kassai rendőrök: ne hagyják a gyereket az autóban

Ezért nem szabad a tévé előtt aludni

Legfrissebb galériák
Olvasta már?