Környezetvédelem üveg szívószállal?

hulladékgyűjtés

Már nem is a hulladékszelektálás a divat, aki tényleg segíteni akar a bolygónkon, az most a zero waste szerint próbál élni. A zero waste alapelve, hogy egyáltalán nem termelünk hulladékot, lemondunk minden egyszer használatos dologról. 

Például az összes csomagolásról. Már szemináriumokon tanítják az embereknek, hogy hogyan lehet hulladékmentesen élni. Például mindenhová saját táskákkal, dobozokkal és üvegekkel kell vásárolni járni. Találkoztam egyszer egy ilyen barátnőmmel a piacon, jól meg volt pakolva a táskája. Udvariasan rákérdeztem, sikerült-e jól bevásárolnia. Mondta, hogy még nem is vett semmit, a táska üres dobozokkal meg üvegekkel van tele, amelyekbe a gyümölcsöt, a sajtot, az olajat teszi.

Alapvetően nagyon szép elvről van szó: az ember saját magánál kezdi a környezet megmentését. Igaz, sok nehézséggel jár, és aki ezt az utat választja, annak bizony meg kell változtatnia a mindennapi életét, például nem vásárolhat akármit, akárhol. Természetesen én is fontosnak tartom a környezetvédelmet, csak nem vagyok meggyőződve arról, hogy a zero waste a legjobb út. Szerintem kultúránkhoz, életmódunkhoz elengedhetetlenül hozzátartozik, hogy azért bizonyos mennyiségű hulladékot termelünk. Láttam már például olyan embereket, akik környezetkímélő szándékkal nem használnak szalvétát. Mert, ugye, az fölösleges papírhulladék. De közben kézzel esznek. Szerintem a szalvéta a kulturált étkezés része. Vagy ott van az ajándékozás. Mifelénk illik becsomagolni az ajándékokat – igaz, ez is fölösleges hulladék. De mondjunk le a meglepetésekről, ajándékozási szokásainkról?

Inkább az lenne a fontos, hogy az általunk termelt hulladékot kezelni tudjuk, ne károsítsuk vele a környezetet, találjunk ki és támogassuk alternatív energiaforrásokat, vagy akár csomagolási módszereket.

Persze vannak olyan esetek, amikor nyugodt szívvel lemondhatnánk egy-egy szokásunkról. Például nagyon divatos szívószállal inni a limonádét, gyakran kettővel adják. A szívószálak, mint minden műanyag, óriási problémát jelentenek, nagyon lassan bomlanak le, hulladékként az óceánokba jutnak és belekerülnek az élőlények szervezetébe. Ezért nagy most a harc a szívószálak ellen, amivel teljesen egyet tudok érteni – ha lemondok a szívószálról, az nem jelenti azt, hogy szomjan halok. De láttam már más megoldást is, egy pozsonyi kávézóban üveg szívószálakat adnak. Ez viszont nekem egyáltalán nem volt kellemes. Kicsit olyan ez a szívószál, mint a pipetta, emlékeztetett a gimis kémia órákra vagy valami gyógyszerészeti eszközre. Nem passzolt a limonádéhoz, és féltem is kicsit, mi lesz, ha eltörik és felsérti a számat. Inkább teljesen lemondtam volna a szívószálról, de a pohár olyan volt, hogy másképp nem lehetett inni belőle.

A szívószál csak egy példa, de a hulladék kezeléséről valóban komolyan el kell gondolkodnunk. Létfontosságú, hogy ne károsítsuk a környezetünket, de szerintem az is fontos, hogy közben ne mondjunk le a kulturált étkezési szokásainkról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?