Kinek van igaza Izraelben?

 

Maga a téma és annak médiabeli megjelenése is sokakból hozza ki legrosszabb énjüket: egyesekből az antiszemitizmusukat, másokból pedig épp – az előbbinél nyilván kevésbé káros – filoszemitizmusukat. A kérdés elfogadható értékelései viszont e két sáv között találhatók.Izrael akciója a Gázai övezetben teljesen érthető közvetlen és rövid távú megfontolások alapján. A térségben a Hamasz birtokolja a hatalmat, amely visszaél saját népe támogatásával és terrorista eszközöktől sem riad vissza, hogy szembeszálljon az izraeli dominanciával. Rakétái valós és elfogadhatatlan veszélyt jelentenek Izrael lakosságára. A Hamaszra egyben az is igaz, hogy rendre olyan erők a szövetségesei és/vagy támogatói – Iránon, a libanoni Hezbollahon, a szíriai Asszad-rezsimen át a néhai Oszama bin Ladenig –, amelyek maguk sem utasítják el a hasonló eszközök használatát és destabilizációs tényezők a régióban. A hosszú távú megközelítésben Izrael palesztin-stratégiája teljesen elfogadhatatlan. A palesztin lakosság egy része a besűrűsödött gettóvá váló Gázai övezetben él, ahol az izraeliek blokádja miatt az alapvető infrastrukturális követelmények sem teljesülnek. Másik részük pedig Ciszjordánia területén, amelynek egyre nagyobb részét sajátítják ki az izraeli telepesek féllegális építkezései. A palesztinok jelenlegi helyzete elsősorban az izraeli politikai döntések eredménye. A Netanjahu-kormány döntéseiben demográfiai tényezők is szerepet játszanak, joggal érzik úgy, hogy egy szabad és egyenjogúságon alapuló közös államban a zsidó lakosság elvesztené a demográfiai „versenyt” a palesztinokkal szemben, és potenciálisan visszaszorulna a jelenleg általa lakott területekről, elsősorban Jeruzsálemből. A fenti kettősség teszi különösen nehézzé az állásfoglalást a jelenlegi helyzetben. Egyértelmű, hogy Izraelnek joga, sőt kötelessége megvédeni állampolgárait a Gázai területről kilőtt rakétákkal szemben. Azonban nagyrészt épp izraeli döntések miatt alakult ki az a robbanékony keverék, amely lehetővé teszi a radikálisok térnyerését az egyszerű palesztin emberek között. Így az izraeli palesztinpolitika megváltoztatása nélkül a helyzet nem fog javulni. Mára pusztán a ciszjordániai betelepítések volumene miatt is nehezen kivitelezhetőnek tűnik a két államra való felbomlás. Ez a feleket arra kényszeríti, hogy a sokkal bonyolultabb és igényesebb, egy valódi és valóban közös állam létrehozását megcélzó terveket porolják le ismét. Az idő egyébként egyre fogy: Izraelben ugyanis jelentős mértékben növekszik a magas természeti szaporulattal rendelkező ultraortodoxok száma, akik az összes zsidó érdekcsoport közül talán a legkevésbé hajlanak bármiféle kompromisszumra. A status quo ebben a formában is tarthatatlan, de a jövőben még inkább azzá válik a demográfiai folyamatok által. Éppen ezért ma nem az a fontos, hogy kinek tudunk igazat adni ebben a nehezen értelmezhető konfliktusban, hanem az, hogyan érhető el, hogy a jövő ne két vallásilag ortodox, radikalizált csoport civilizációs harcát tartogassa Izrael számára.