Kína egyre erősebb - és egyre európaibb arcát mutatja?

A világot egykor maga alá gyűrű európai és angolszász gazdasági dominancia elmúlása együtt jár e kultúrkör értékeinek háttérbe szorulásával? A pesszimista forgatókönyv szerint igen, a fehér ember által kialakított világrendet egy távoli, kínai civilizáció dominanciája veszi át. A pacifista és demokratikus jogállamok helyett egykatonai erejét folyamatosan építő kommunista diktatúra válik a Föld vezető hatalmává. Lehet azonban az utóbbi évtizedek folyamatainak olyan olvasata, hogy Kína nemcsak egyre erősebb, hanem egyre „európaibb“ is, párhuzamosan azzal, hogy a globális fogyasztói piac meghatározó szereplőjévé válik. Mit jelent ez konkrétan? Nem jelenti egyelőre az egypártrendszer megbomlását, nincs jele annak sem, hogy Kínában teret kapna a sajtószabadság -amiért Európa forradalmaiban anynyian adták életüket. Van jele viszont annak, hogy Kína felelősségteljesebben gondolkodik a globális problémákról. A globális klímaváltozást mondhatni komolyabban veszi, mint az Egyesült Államok. Valamikor az volt a nagy kérdés, Kína csatlakozike a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését célzó egyezményekhez; ma ezeknek Kína többé-kevésbé stabilan a tagja, miközben az USA a legfontosabb klímavédelmi egyezményből kilépett... Ebből a nézőpontból úgy tűnhet, a kínaiak elkötelezettebbek a „fenntartható fejlődés“ mellett, mint az amerikaiak. Függetlenül az egyezményektől, az ázsiai birodalom folyamatosan fejleszti megújuló energiakapacitását; bejárták a világsajtót a tengerre telepített napenergia-erőműről készült képek, amelynek méretei Kínához méltóan elképesztőek. 

Kína elkötelezettnek mondható a nemzetközi kereskedelem mellett is, hiszen ez már saját gazdasági érdeke. Kínának már nem jó, ha a világ valamely része bezárkózik, és távol tartja magát a nemzetközi együttműködésektől - mint azt valaha ő tette. 
Kínának bődületesen nagy a népessége, és folyamatosan nő. A hivatalos egykepolitika miatt viszont ennek belátható időn belül vége, az ország lélekszáma nem is olyan sokára elkezd csökkenni. Ez is egy „europid“ társadalmi jelenség - még ha nem is az a fajta, amire Európa büszke lehet. Mindezek a nyugatias attitűdök nem változtatnak azon, hogy formálisan diktatúráról, egypártrendszerről van szó. Nem változtat azon sem, hogy óriási fegyverkezési programot visz végbe, és folyamatos területi vitái vannak Japánnal, nem beszélve Tajvanról. De hál' istennek, láttunk már nem bevetett atombombákat; lehet, hogy ezek a fegyverek is erőt fognak demonstrálni, de nem fognak eldördülni. 

Állítólag a zimbabwei diktátor, Robert Mugabe megbuktatása mögött is kínai jóváhagyás áll: Peking már nem nézte jó szemmel, hogy valamiféle nemzeti-kommunista ideológiával fenyegette a külföldi befektetéseket. Nem örültek annak sem, hogy Mugabe kínailátogatásán Mao Ce Tung kommunista ideáit idézte; „Légy tekintettel arra, korábban milyen hibákat követtünk el“ - állítólag ezt a választ kapta az ország vezetésétől. Ha Kína áll a diktátor bukása mögött, akkor ahhoz képest meglehetősen vértelenre sikerült a puccs; a hadsereg láthatóan ügyelt erre. Ha ez a kínai módi, akkor humánusabbra sikerült, mint a valaha Európa által támogatott, majd kegyvesztetté vált Kadhafi vagy Mubarak kiiktatása. 

Lehet, hogy végül éppen Kína terjeszkedése révén válik globálisan elfogadottá néhány, eredetileg Európából elindult gondolat? A helyét nem találó iszlám világgal, vagy a káoszba süllyedő Afrikával szemben Kína fogja képviselni a fenntartható fejlődés, az átjárható határok vagy a népességrobbanás megállíthatóságának ideáit? Ebben az esetben lehetséges, hogy a zsugorodó európai civilizáció utolsó hódításait hajtja végre Kína, immár kínai köntösben, kínai módra és kínai kivitelezésben.