Ki a legesélyesebb az ENSZ-főtitkár posztjára?

Július közepén az ENSZ Közgyűlésében nyilvános meghallgatáson vett részt az ENSZ-főtitkári poszt tíz várományosa. Más elfoglaltságuk miatt ketten távol maradtak. Hiányzott Miroslav Lajčák, a szlovák kormány jelöltje is, aki az EU-elnökséggel kapcsolatos teendőkkel volt elfoglalva Brüsszelben. Kérdés, hogy a távolmaradás taktikus lépés volt-e, nem lehetett volna-e úgy intézni, hogy a szlovák külügyminiszter elutazzon New Yorkba, ha komolyan gondolja a jelöltséget. Lajčák nyilván abban bízik, hogy a dolgok nem a közgyűlési meghallgatáson dőlnek el, amelyek egyébként sem kötelezők. Az ENSZ főtitkárát a közgyűlés választja, a Biztonsági Tanács beterjesztése alapján. Gyakorlatilag tehát az ENSZ BT dönt. Az a jelölt viszi el a pálmát, aki ellen a tanács öt állandó tagjának egyike sem emel kifogást. Az ENSZ BT július végén kezdett érdemben foglalkozni a főtitkár kiválasztásával, a végső szavazás októberben várható.

Diplomáciai körökben és a sajtóban sok utalás elhangzott arról, hogy az új főtitkár valószínűleg nő lesz, a kelet-európai regionális csoport valamelyik államából, mivel az eddigi nyolc főtitkár férfi volt. Nem esélytelen Irina Bokova, a bolgár jelölt, az UNESCO főigazgatója, a másik hölgy, a volt horvát külügyminiszter, Vesna Pusić visszalépett. Ennél érdekesebb hivatkozási alap a kelet-európai csoporthoz való tartozás. Tény, hogy a kelet-európai csoport az egyetlen, amely eddig nem adott ENSZ-főtitkárt, ám az ENSZ közgyűlésének beosztása regionális csoportokra mai formájában a 20. század hatvanas éveinek elején alakult ki. Az ún. kelet-európai csoport a szovjet érdekszférához tartozó államokat tömörítette, kiegészítve Ukrajnával és Belorussziával, amelyek ugyan nem voltak önálló államok, de Sztálin nyomására az ENSZ alapító tagjai lettek. A nyugat-európai csoportot a polgári demokrácia és a piacgazdaság elveit valló nyugat-európai államok és az USA, Ausztrália, Új-Zéland, Kanada, Izrael alkotta. Külön-külön csoportot képez Afrika, Latin-Amerika és Ázsia a Csendes-óceáni térséggel. Azzal, hogy a volt szovjet blokk országainak többsége EU- és NATO-tag lett, a kelet-európai csoport létjogosultsága megszűnt. A regionális csoportosulások inkább csak az egyes tisztségekért folytatott küzdelem eszközei. Éppen ezért Közép-Kelet-Európa országai nem szorgalmazzák a feloszlatását, így nagyobb az esélyük pozíciókhoz jutni az ENSZ-ben, mint egy nagy európai csoport tagjaként. Igaz, hogy nem volt még kelet-európai főtitkár, de ez furcsa hivatkozási alap olyan EU- és NATO-tagállamoktól, amelyek negyedszázada a Nyugat-Európához való felzárkózást tűzték ki egyik fő célul. Az említett hölgyek mellett szóba jöhet Helen Clark volt új-zélandi miniszterelnök asszony, Antonio Guterres volt portugál miniszterelnök és Danilo Türk volt szlovén államfő. Esélyeiket növeli, hogy hosszú évekig dolgoztak az ENSZ-struktúrákban. Guterres menekültügyi főbiztosként, Clark az ENSZ fejlesztési programjának (UNDP) főadminisztrátoraként. Még Miroslav Lajčákot sem kell leírni. Talán mert nem szokott sarkított véleményeket megfogalmazni, és a nagyhatalmak szemében kompromisszumos jelöltként futhat be.

Az egyik legnagyobb kihívás, amellyel az új főtitkárnak szembe kell néznie, az ENSZ évek óta pangó reformja. Az ENSZ-ben és szakosított szervezeteiben rendkívüli szakértői potenciál és tapasztalat gyülemlett fel, és a szervezet hasznos munkát végez. Ám sokszor nehézkesen működik, képtelen rugalmasan reagálni a válsághelyzetekre, a pénzek felhasználásának hatékonysága is alacsonyabb az elvártnál.

Érzékeny pont a Biztonsági Tanács átalakítása. Összetétele a 70 évvel ezelőtti viszonyokat tükrözi, ám az eredeti öt állandó tagból csak az Egyesült Államok súlya és befolyása töretlen. Nagy-Britannia és Franciaország súlyát a gyarmati birodalomként való megszűnésük után atomhatalmi státusuk biztosította. Félő, hogy ha a brexit további politikai folyamatokat indít el, például a királyság darabokra hullását, megkérdőjelezhetővé válik az utód (Anglia) állandó helye az ENSZ BT-ben. A globális biztonság szempontjából nem lenne szerencsés fejlemény.

A szerző politikai elemző, volt ENSZ-nagykövet