Kampány eutanáziával

<p>Miközben a Szövetség a Családért összegyűjtötte (a szerinte) a hagyományos család védelméről szóló népszavazáshoz szükséges aláírásokat, a szebb napokat is látott Szabadság és Szolidaritás (SaS) pártja az eutanázia témájával állt elő. A család és az emberi élet túl fontos ahhoz, hogy a szuperválasztási évet végre lezáró november 15-i önkormányzati választások fényében kampánytémává silányodjon, márpedig láthatóan ez történik.</p>

Úgy tűnik, a már csak a kommunikációban jeleskedő SaS most is szerencsés kommunikációs stratégiát választott. Üzenete célbejuttatására az egyébként szokásosnál kevesebb energiát kell fordítani, a munka oroszlánrészét ugyanis elvégzi helyette a konzervatív, a Kereszténydemokrata Mozgalom iránti antipátiával, rosszindulattal sem vádolható civil szervezet, amely mindent meg fog tenni, hogy a népszavazáson meglegyen az érvényességi küszöb. Erre leginkább akkor lesz esély, ha a referendumot az önkormányzati választásokkal egy időben fogják tartani. A Szövetség a Családért mindent el fog követni, hogy kezdeményezésének a kommunikációs térben előkelő helyet biztosítson (mindehhez masszív egyházi támogatás is járul), a liberálisoknak így elég lesz reagálni a mindenki által ismert témára. Egy dologban kétségtelenül igaza van az SaS-nek: attól, hogy az eutanázia problémája egy szűk réteg problémája és nincs az össztársadalmi érdeklődés homlokterében, még foglalkozni kell vele. (Seregnyi ilyen téma van egyébként…) Az emberi méltóságnak és életnek azonban nem szabadna egy párt láttatásának eszközévé válnia. Az SaS 2010 szeptemberében, az általa meghirdetett, majd ejtett népszavazás során már egyszer visszaélt össztársadalmilag fontos témákkal, önös érdekből. Ennek a kezdeményezésnek most hasonló szaga van. Akkor a koncessziós díjról, a képviselők mentelmi jogáról, a kisebb létszámú parlamentről, a szolgálati gépkocsik beszerzési árának felső határáról, az internetes választásról és a válaszadáshoz való jogról kérdezték meg az állampolgárokat. Mindez bagatell az emberi élethez képest. E sorok írója akkor hinné el, hogy az SaS-t komolyan foglalkoztatja az eutanázia kérdése, ha november 16-ával nem ejtené a témát.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?