Helyezkedés a jobboldalon

<p>A sokat bírált jobboldali pártok nyár elejére mintha mozgásba lendültek volna. Az elnökválasztás, illetve az EP-választásokon elért részleges siker felrázta őket a letargiából, a közvélemény-kutatások eredményei pedig esélyt mutatnak arra, hogy a Smer 2016-ban leváltható.</p>

A kormánypárt csökkenő támogatottsága természetesen csak egy trend, az igazi siker még nagyon messze van, egyelőre legfeljebb azt látni, hogy Ficóék is visszacsúszhatnak a 30 százalékos támogatottság alá, ami azt jelenti, hogy a következő választások után legalább egy, de akár két koalíciós partner után kellene nézniük. A jelenlegi felállás szerint a Smer jobboldali kihívója Radoslav Procházka lesz, pedig politikai pártja megalakulásának első pillanataiban számtalan hibát vétett. Ám ezek a hibák mintha csak a kukacoskodó újságírókat, az értelmiségiek szűk csoportját és Igor Matovičot zavarnák, Procházka potenciális szavazói egyelőre hisznek az új vezérben. Teszik ezt annak ellenére, hogy Procházka valóban képtelen volt eddig pontosan elmagyarázni, hogyan is jött össze kampányára a pénz, és hogyan fizetett Matovičnak a reklámokért. Ám az ő „rongyos” százezer eurójánál más politikusok sokkal több pénzt hoztak össze a korábbi kampányokra, s az ő szavazóikat se érdekelte ez. Az ilyen téma iránt a szavazók csak egy nagyon szűk rétege érdeklődik, és Procházka táborában, úgy tűnik, kevesen vannak belőlük. Robert Fico korábbi jobboldali önjelölt kihívója, Daniel Lipšic most jutott el oda, hogy megtisztítsa pártját a „zavaró liberális elemektől”, a NOVA hétvégi kongresszusán különböző technikai eszközökkel kiszorították az SAS-ből átpártoló liberálisokat. Valószínűtlen, hogy majd ettől a stratégiainak szánt lépéstől kezd el emelkedni a NOVA támogatottsága, ám végre kitisztult a kép, Lipšicék egy kőkemény konzervatív pártot akarnak építeni. Úgy gondolják, a liberálisok csak koloncok voltak a nyakukon, de most majd megmutatják, mire képesek. Valószínűleg ez a vonat már elment, Lipšicéknek rettentően nehéz dolguk lesz, hogy vonzóvá tegyék a pártot a hezitáló, vagy a korábban nem szavazók számára. Lipšic ugyanis folyamatosan a piszkos politikai rendszer ellen küzdő lovagként tünteti fel magát, ám már túl régen része ennek a rendszernek, hogy a szavazók elhiggyék neki, ő hozza el a megtisztulást. Hogy a pártjából kiszorult, magát liberálisnak mondó csoporttal mi lesz, egyelőre nem tudni. Abban csak reménykedhetünk, hogy Daniel Krajceréknek nem jut eszébe egy újabb jobboldali pártot gründolni. Esetleg próbálkozhatnak még akár a Hídnál is, Bugáréknak talán rövid távon még jól is jönne öt új képviselő a frakcióban, de ahogy Lipšicéknek nem hoztak, úgy a Hídnak sem hoznának új szavazókat. Esetleg még bekopognak a haldokló SDKÚ ablakán, de reméljük, hogy ott sem járnak túl sok sikerrel. A KDH-t teljesen felesleges bolygatni, ők évek óta ugyanazt az „egyet jobbra, egyet balra” játékot játsszák, ami a 8 százalékos betonstabil szavazóbázisuknak tökéletesen megfelel. Ők majd azzal lépnek koalícióra, aki felkéri őket. Ennyi.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?