Hát ez meg mi volt?

Történt így egy szép vasárnapi reggelen, amikor egy családi ügyben feleségemmel és édesapámmal egy hosszú útra indultunk. Vágsellye irányába haladtunk, s Farkasd és Szomola között arról beszéltünk, hogy ott gyakran mérnek, mert hát egy elég hosszú szakaszon kénytelen tartani a sofőr az 50km/ó-t, ugyanis az a szakasz köti össze a két településrészt, s lakott területnek van nyilvánítva, hiába nincs ott semmi. Beértünk Szomolára, balról a közösségi háznál látom, ott vannak a rendőrök. „Na tessék, most is itt vannak” – mondtam. Azonban a rendőrautó elindult, s máris a nyomunkban voltak. Felkapcsolták a szirénát, mintha hatalmas bűntényt követtem volna el, s még a Farkasd vége útjelző tábla előtt leálltam. A mutató végig az ötvenre volt szögezve, gyorshajtás nem történhetett (de azért ilyenkor már elindul az izgulás pumpája az emberben, nehéz higgadtnak maradni).

„Közúti ellenőrzés, a papírokat kérem” – mondta a rendőr, miközben elölről és hátulról is végignézte a kis régi Fabiámat, mintha valami bűnöző autó lenne. Megkérdezte, hova megyünk és honnan… Zavaromban elmondtam, merre tartunk és honnan, azonban itt ki kell emelni: a jogszabály nem tiltja a konverzációt a rendőr és az igazoltatott között, azonban ha nem indokoltak a körülmények, s számunkra kényelmetlen elmondani, akkor megtagadhatjuk az információ átadását. (A mogorva arcát nézve jobb, hogy elmondtam.) A kezében ott vannak az iratok, majd megkérdezi, enyém-e az autó. Mondtam neki, hogy igen, a papírokban is ott van. „Szálljon ki! Nyissa ki a kuffert!” – felszólított, majd mikor a fényvisszaverő mellényért nyúltam, azt mondta, nem kell felvennem (???). Oké… Hát ő a rend őre… A csomagtartóba benézett: táskák, ajándékok és egyebek. „Elsősegélydoboz?” – kérdezte. Kihalásztam, megmutattam. „Nem ég a jobb hátsó féklámpája” – mondta, majd ezt megköszöntem, és jeleztem, hogy akkor a következő benzinkútnál cseréljük. „Van-e 10 eurója bírságra?” – nyílt nagyra a szemem, miközben kérdezte. A pénztárcám üres volt, s talán ez volt a „szerencse” a szituációban. Hajolok be a feleségemhez, hogy kérjek tőle, azonban édesapám jelezte, hogy „nem lehet, miért akar megbüntetni, nem csináltál semmit”... Megkértem a feleségemet, hogy lépjen rá a fékre. A rendőr kollégája visszaindult az autójába, fejét leszegve, s aki meg szeretett volna büntetni, így szólt: „Már ég, menjenek, de nem égett, a másik is csak vibrált…”

Értetlenül ültünk az autóba ezt követően – most akkor ez mi volt?! Addig még elfogadom, hogy megjegyzi azt, hogy nem világít ez, vagy hogy adnak egy jóízű figyelmeztetést, mert hiszen szolgálnak és védenek (elméletben), s akkor köszönöm, ez (lenne) a dolguk. Már az is fura volt, hogy az alkoholszondáztatás elmaradt. Kicsit ennek az egésznek olyan „szaga” volt, mintha a vasárnapi ebédre gyűjtöttek volna. Azt viszont nem értem, ha valaki szolgál és véd, akkor a vasárnapi árnyékos pihenés és a védtelen polgárok „zaklatása” helyett miért nem azokkal foglalkoznak, akik 30- 40 km/ó-val lépik túl a sebességet, szabálytalanul és veszélyesen előzködnek, vagy épp teljesen figyelmen kívül hagyják a közúti szabályokat? Még lehetne ám sorolni, hogy mennyi mindennel lehet foglalkozni „terepen”, de ilyenkor lányos zavarában az ember csak ott áll megilletődve – haragos tekintettel néz rá egy rendőr –, közben ártatlan. Régóta divat ez a fajta stílus, az úgynevezett „berezeltetés”, hisz valamikor úgy tanították, hogy a tanárnak és a rendőrnek igaza van.

Amióta az eszemet tudom, mindig is voltak ilyenek a rendőrök körében, s ezért írtam az elején, hogy tisztelet a kivételnek, nem mindegyik ilyen. Azonban a hatalommal való visszaélés és megfélemlítés nem szép dolog. A társadalmi erkölcsök egyik alja, és szomorú, hogy még a modern társadalomban is minden szinten jelen van. Egyesek félelemkeltéssel kampányolnak, mások nagyot mondással érik el a céljukat, többen pedig a hatalommal való „visszaéléssel” próbálnak kicsikarni az emberből valamit (a munkahelyeken is tudnának erről mesélni, ugye…). 

Tévedni emberi dolog, ezt is elfogadom, de egy ilyen szintű közúti piszmogás nem arra ad okot, hogy a „tévedés” beigazolódjon, hanem hogy…