Hasonlítsunk Kotlebára

<p>Amikor összeállt ez a nagyon valószerűtlen kormánykoalíció, egyik fő motivációként a szélsőséges eszmék terjedésének megakadályozását jelölte meg. A pártok ezt az érvet valószínűleg saját maguk sem hitték el, mára pedig eljutottunk oda, hogy Kotlebáék erősödése mellett Robert Fico kormányfő büszkén és bevallottan veszi át a szélsőségesek témáit.</p>

Persze megvannak az előzmények. Az elmúlt hét két fő híre a fiatalok értékrendjéről szóló IVO-felmérés és a Smer gyengülése volt, a párt küszöbön álló tisztújító kongresszusa előtt. Kotleba erősödése annak a számlájára írható, hogy a kormánykoalíció a szavakon túl semmit nem tett a megállítására. Danko házszabály-szigorítása sem sorolható ide, hiszen Kotlebáék nem a parlamentben aktívak. Igor Matovičék megregulázásáról van szó, és az Egyszerű Emberek törvényhozásbeli tiltakozó akciói alól rúgja ki a talajt. Matovičra pedig sok mindent lehet mondani, de a szélsőjobbhoz nincs köze. Eközben Kotleba zöldingesei járőröznek a vasúton, a korrupciós botrányok meg továbbra is futószalagon érkeznek és rádőlnek a Smerre.

Az IVO felmérése szerint a 18–39 éves korosztályban fél év alatt öt százalékkal nőtt Kotleba népszerűsége, különösen a parlamenti képviselők számának csökkentésére és a romákra vonatkozó javaslatai tetszettek a válaszadóknak.

Ilyen körülmények között kellett választ adnia a Smernek arra, mit kezd saját magával. Egy év alatt nagyot fordult a világ: a választásoknak program nélkül vágott neki Fico, de karácsonyra meg kellett találnia azokat a kulcsszavakat, melyekkel azonosulhatnak a szavazói. Fico le is vonta a következtetéseket: Robert Kaliňák a botrányok ellenére a helyén marad, a balhét az újságíróknak, a politikailag korrekt beszédnek és a romáknak kell elvinniük. Az eddigieknél is több ellentmondásos nyilatkozatra és akár a romaügyi politikába való közvetlen beavatkozásra is számíthatunk a miniszterelnök részéről. Fico a Smertől elszivárgó, az SNS-hez, Kollárhoz és Kotlebához pártoló támogatóit azzal próbálja megfogni, hogy keményebb lesz mindenkinél.

FICO KEMÉNYKEDIK A ROMÁKKAL

Az elképzelhető ugyan, hogy a Smer sokkal többet keménykedik majd, ráadásul erőpozícióból teheti mindezt. Ugyanakkor furcsamód minél aktívabbnak bizonyul Fico, annál jobban kiverheti az a biztosítékot az SNS-nél és a Hídnál. Danko a saját szavazóit és népszerűségét féltheti a Smer esetleges új lendületétől, az SNS elnöke reagált is a fejleményekre egy gyors Bašternákozással, de később ráléphet a Smer tyúkszemére. A Hídnál ugyanakkor a kormányváltás után üggyel-bajjal újraépített imázs kerül veszélybe, miszerint Bugár Béla pártja a koalíció önmérséklő erejeként lép fel. Fico tere az önérvényesítésre egy év alatt rengeteget szűkült.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?