Halál a bevándorlókra?

<div>Milyen az ideális populista párt Közép-Európában? Támogatja a halálbüntetést, utálja a bevándorlókat, aktívan szidja Brüsszelt, visszafogottan Amerika-ellenes, és az ukrán válság kapcsán az oroszok felelőssége mellett sosem feledkezik meg arról, hogy a másik fél hibáit is megemlítse.&nbsp;</div><div>&nbsp;</div>

Ezek most univerzális hívószavak, függetlenül attól, hogy melyik országban politizálunk. Az, hogy ezek a témák a szavazatszerzésen túl már nem sok mindenre jók, és megvalósíthatóságuk szinte a nullával egyenlő, az senkit sem érdekel.  Európa szabadabbik, nyugati felén a halálbüntetés eltörlése komoly alappillére lett az emberi jogoknak, és eszébe nem jutna senkinek, hogy ezt a témát nem szélsőséges politikus újra megnyitná. Természetes volt mindenki számára, hogy az európai közösségben ezek nem témák. Amikor nemrég szavazatszerzés céljából mégis felelevenítette a magyar miniszterelnök, az európai politikusok köpni-nyelni nem tudtak. Természetesen Orbán sem a büntetés újbóli bevezetését tűzte ki célul, ennél ravaszabban csak arról beszélt, hogy senki sem tilthatja meg a magyaroknak, hogy beszéljenek a halálbüntetésről. Pedig a válasz egyszerű lehetett volna: a halálbüntetés – ahogy nagyon sok más fontos téma – nem véletlenül nem vitatéma, nem hagyják, hogy az emberek érzelmi alapon döntsenek róla. A civilizált európai közösség már százszor bebizonyította, hogy hamis az az alapvető hipotézis is, hogy a halálbüntetés bevezetése elrettentené a bűnözőket a bűncselekmény elkövetésétől. Nagyon egyszerű példa lehetne erre az, hogy az USA számos államában létezik a halálbüntetés,ám mégsem kevesebb a gyilkosság, mint azokban az államokban, ahol nincs halálbüntetés. Ellenkezőleg, az USA halálbüntetés-gyakorló államaiban 42 százalékkal magasabb a gyilkosságok aránya. Ebből is tökéletesen látszik, hogy azok a pártok és csoportok, melyek nálunk a halálbüntetés pártján állnak, semmi mást nem csinálnak, csak a szavazók legelemibb ösztöneire próbálnak hatni szavazatszerzés céljából.  Hasonlóan hazugok a legelemibb ösztönökre, a gyűlöletre és a félelemre hatni próbáló bevándorlóellenes kijelentések is. Ennek tökéletes példáját mutatta be a szlovák belügyminiszter, és a magát még mindig liberális pártnak valló SaS elnöke a hétvégén. A bevándorlókkal riogatni remek téma, s ha még a szociális demagógiát is hozzáadjuk, szinte nincs ellenfél. Hazug az az állítás, hogy a bevándorlók a szociális kedvezmények miatt érkeznek hozzánk, és minél többen lesznek, annál kevesebb pénz jut nekünk. Remek téma, könnyen lehet vele szavazatokat szerezni, meg az embereket hergelni. Az, hogy az egész egy blöff, jelenleg senkit sem érdekel, mert a bevándorlók pártján lenni még annál is rosszabb, mint amikor valaki a romákat védi. Az igazság ellenben az, hogy Szlovákiában a bevándorló hosszú évekig nem kerül be a szlovák szociális rendszerbe, a segélyekről csak álmodhat, ám ha munkába áll, minden járulékot fizetnie kell. Ugye erről nem nagyon hallottak? Mert ezt sem szeretik elmondani azok, akik inkább riogatnak. Ha mégis populista lózungokkal akarnak szavazatot szerezni, sokkal korrektebb volna, ha inkább a gazdasági vonalon próbálkoznának: ígérjenek több autópályát, magasabb béreket, alacsonyabb adókat, jobb egészségügyi ellátást, kevesebb korrupciót, több zöldterületet, alacsonyabb légszennyezést. Ezek mégsem annyira csúnya dolgok. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?