Furcsa vírusnyár

A június közepi határzároldások után halaszthatatlan ügyben azonnal Olaszországba kellett mennem. Utam során akkor még különös látvány fogadott: a víruskarantén nyomai még ott voltak a határokon félrehúzott kordonok, leterelések, ideiglenes határbódék képében, de már kihaltak voltak, legfeljebb egy-egy szlovén vagy olasz rendőrautó unatkozott, mindenféle vizsgálat és közbeavatkozás nélkül. Szlovénia útjain külföldi rendszámú autók csekély számban haladtak Itália felé, jellemzően visszatérő román vendégmunkások jelentették az átutazók túlnyomó többségét. Trieszt már pezsgett, a maszkok csak a boltokban kerültek fel, az emberek látható megkönnyebbüléssel vették újra birtokba életterüket a városi utcákon, teraszokon. Turizmus természetesen még nem volt, legfeljebb belföldi mozgás, magyarként csodabogárnak számítottam a kánikulára készülő városban.

„Több Balaton, kevesebb Adria.” (Orbán Viktor magyar miniszterelnök a közrádióban)

Könnyen lehet, hogy a három hete Észak-Olaszországban tapasztalt helyzet – beutazók kis száma, belföldi turizmus élénkülése – az egész idei nyár fő jellemzője, újdonsága marad a járványhullám első szakasza utáni, egyelőre lokális kiújulások helyzetében. A magyar kormányfő pénteki megjegyzése is erre utal: a vírus új megjelenését Közép- és Dél-Európában behurcolásként jellemezte Orbán Viktor, utalva arra, hogy a fertőzöttek száma az elmúlt két hétben felszaladt a tízszeresére Horvátországban, négyszeresére Szerbiában, ahol zavargások is voltak a belgrádi kijárási szigorítások tervének hírére, sőt még a sikeresen védekező Szlovéniában is emelkedés tapasztalható, ott már néhány ország állampolgárait beutazási kontroll alá vonták. A lokális, vészjelző koronavírus-robbanások oka a turizmus fő célpontjain nyilvánvalóan az utazás, a mozgás. Magyarok, csehek, szlovákok tömegei indultak el az Adriára, cseh magán-vasúttársasággal is megközelíthető már Magyarországról a horvát tengerpart, az ottani árak a hírek szerint nem csökkentek, sőt – nyilván mindenki gyorsan be akarja hozni a nyárelő ürességének deficitjét. Csakhogy a behurcolás hírére ismét jön az elbizonytalanodás. Pénteki példám személyes ismeretségi körömben az a kisgyermekes kollégám, aki reggel úgy ment el otthonról, hogy trieszti háromnapos hétvégére indul a család, aztán délelőtt már a Balatont tervezték az operatív törzs déli bejelentésére várva.

A Balaton idén nyáron tényleg magyar tenger lett és lesz. Eddig soha nem tapasztalt ciklikusság látható a Budapestről a tóhoz vezető autósztrádán, de nagyjából ugyanezt tapasztalom a Velencei-tónál lakva is. Nyaranta eddig volt a klasszikus főszezon július eleje-közepétől augusztus 20ig, amikor erre a néhány hétre zsúfolásig megteltek a partok az egyben kivett szabadságok alatt és miatt. Most viszont nincsenek szabadságok, kiadták a karantén idején, így a magyar ember nyaralási szezonja hétvégékre koncentrálódik, amihez esetleg hozzálopja a pénteket, szerencsésebbje esetleg a csütörtök délutánt. Így viszont a sztrádák nemcsak az évtizedek óta megszokott módon péntek délutántól dugulnak be, hanem már péntek reggeltől, sőt csütörtök délután is. A vasárnapot pedig hagyjuk is, az a horror plusz kategóriája. Nyári vakációs turizmus helyett hétvégeturizmus van tehát ezen a nyáron, és ezt a vírus nyomasztó közelsége csak erősíti.

Budapestről mindenki menekül, hiszen a fővárosban nemcsak a hőség viselhető nehezen, de ott kísért a tavaszi két és fél hónapos karanténbezártság tehetetlensége is az emberekben. A furcsa nyár fő nyertese hát a Balaton, ahol így az egekbe szökhetnek az árak, nincs ami meggátolja a kiszabadult, izzadó embertömeg itt és most mindent azonnal típusú költekezését. Ugyanakkor esély ez a félbezártság a teljes vidéki belföldi turizmusnak is: az országon múlik most, mit kezd magával.