Fico: álarcok és számítások

Nem arról van szó, hogy Robert Fico hirtelen egyik napról másikra (újra) nacionalista lett, mint ahogy a választási kampányban sem egy buddhista meditáció után vált mérsékeltté. Profi politikusról van szó, sokkal profibbról, mint ahogy legtöbb ellensége szeretné látni őt, és sokkal profibb ezen ellenségeinél is. Pontosan látja és érzi, hogy az opportunisták idejét éljük: azokét, akik fel tudják mérni és ki tudják használni a lakosság hangulatváltozásait. Azokét, akik megfelelően tudnak bánni mind a felmérésekkel, mind a személyes benyomásokkal, és akik az így kialakuló összkép alapján markáns döntéseket tudnak hozni.

Amikor Robert Fico felment a Matica színpadára, a nyakán nem dülledtek ki az erek. Nem a düh, a zsigeri nacionalizmus beszélt belőle, hanem a hideg számítás. Annál rosszabb, természetesen: az számomra sokkal elfogadhatóbb, ha valaki őszintén xenofób, mintha szántszándékkal, kimért módon. Ahogy a miniszterelnök a napokban gond nélkül vissza tudott térni korábbi szerepéhez, úgy a „mérsékelt Ficónak” sem áldozott le még örökre. A Smer és háttéremberei változatlanul figyelni fogják a közvélemény rezgéseit. Most valami miatt úgy ítélték meg, hogy karakán, kemény kiállásra van szükség – ez egyébként érezhető volt már az ominózus, a romakérdésre „extrém” megoldásokat javasló pár nappal ezelőtti beszéde esetében is. Hogy miért érezhették így, arra jó támpontot adnak a közvélemény-kutatások: a kormányzás fokozatosan őröli fel a Smer támogatottságát, és bár a parlamenti választások messze vannak, ez nyilván nem jön nekik jól. Itt jön a képbe a nacionalizmus, amely szokás szerint kéznél van, ha szükség van rá. A fentiek persze nem azt jelentik, hogy nem kell keményen kiállni Fico kijelentéseivel szemben: abszolút ki kell, hiszen demokráciában ilyen dolgok egy miniszterelnök szájából nem hangozhatnak el. Egyben azonban nem szabad abba a félreértésbe esni, hogy egy vérengző nacionalistával kerültünk szembe. Ficót nem azért kell támadni, mert soviniszta, hanem azért, mert opportunista. Mert a nemzetiségi és egyéb kisebbségi kérdéseket arra használja, hogy elterelje a figyelmet kormánya akadozó munkájáról, a munkanélküliségről és a gazdasági növekedés visszaeséséről, és hogy megállítsa pártja népszerűségvesztését. A Smer ezzel komoly kockázatot is vállal: nemcsak hogy elzárja magát a liberálisabb szavazóktól, hanem egyben nehézségeket okoz annak az SNS-nek is, amelynek parlamentbe kerülése sok szempontból hasznos lenne Ficóéknak. Végezetül végképp nem kellene úgy tenni, mintha a nemzetiségi kérdést egyedül Robert Fico használná ebben az országban szavazatszerzésre. Elvtársai akadnak ebben pro és kontra oldalon is – ez látszik a kialakuló nyilatkozatháborún is, amit a legtöbb esetben nyilvánvalóan a népszerűségszerzés vezet. Fico helyzetét azonban súlyosbítja, hogy miniszterelnökként neki kéne utolsóként ilyen szólamokat pufogtatnia. Ez sem nem az a szociáldemokrácia, ami pártja nevében van, sem nem az a biztonság, amit kampányában ígért: ez az a fajta cinikus opportunizmus, ami a posztszocialista országok politikai kultúrájának egyik rákfenéje.