Fejétől bűzlik – a kormány

Matovič vél

A szlovák kormányfő zuhanó népszerűsége, botrányos megnyilvánulásai kapcsán Madách Imre Az ember tragédiája egyik jelenete jutott eszembe, melyben Lucifer kijelenti: „Nem adhatok mást, csak mi lényegem”.

Igor Matovič sem tud kibújni a bőréből. Hovatovább munkaeszközévé válik a folyamatos bűnbakkeresés – főleg saját felelősségének elhárítása érdekében –, a sértegetés és a hazudozás. Zuzana Bittó Cigániková, a parlament egészségügyi bizottságának elnöke úgy véli: a kormánykoalíció egyetlen problémája a miniszterelnök természete. Juraj Draxler volt oktatásügyi miniszter facebookos bejegyzésében pedig azt indítványozza, hogy szakorvosok vizsgálják meg, vajon a kormányfő egyáltalán képes-e ellátni a tisztségéből fakadó sokrétű feladatait.

December elején a járvány aggasztó hazai elterjedése miatt a válságstáb javasolta a kabinetnek a szigorúbb vesztegzár azonnali elrendelését. Ám az illetékesek hallgattak. Marek Krajčí a minap kikottyantotta, hogy féltek a lakosság karácsony előtti haragjától, az esetleges tüntetésektől. Karanténba vonult a kormányfő is, és egészen az elmúlt év utolsó napjáig hallgatott. Még csak nem is blogozott. Szilveszterkor aztán összetrombitálta a három hétig nélküle tétlenkedő kormánytagokat, csak akkor fogadták meg bizonyos mértékig a szakemberek ajánlásait, Matovič pedig elnézést kért a nyilvánosságtól, amiért egy rádióadásban idiótának nevezte Richard Sulíkot. Vízkereszt után azonban újra nekirontott a gazdasági miniszternek: őt tette felelőssé a több mint négyezer halottért, akik az alattomos vírus áldozatai. Leváltását mégsem indítványozta.

Az érintett viszont azt válaszolta, hogy a felelősség elsősorban a miniszterelnököt terheli, hiszen ő tartja kezében a kormánygyeplőt. Hangot adott annak a véleményének is, hogy a vele szembeni újabb vádaskodások büntetőjogi eljárást vonhatnak maguk után. Ám a miniszterelnök mégsem hagyta abba a fröcsögést. Több járványügyi szaktekintély véleményét ostobaságnak nevezte, majd olyan felháborító kijelentésre ragadtatta magát, hogy az ilyen alakok az elhunytak sírján táncolnak – mert nem értenek egyet az országos teszteléssel. Inkább a koronavírus elleni oltás ütemének felgyorsítását kérték tőle és az egészségügyi minisztertől.

Mindeközben a kormányfő haragra lobbantotta a helyi önkormányzatokat is, mert parancsba akarta adni nekik a tervezett tesztelés elősegítését – amit eddig felsőbb utasítás nélkül is megtettek.
Matovič a járványügyi szakértők és két koalíciós partnere (SaS, Za ľudí) észérveken alapuló ellenkezéseire fittyet hányva szinte már eszelősen ragaszkodik egyik rögeszméjéhez, az országos teszteléshez. Csaknem egy hétig maratoni kormányüléseken győzködte és fárasztotta koalíciós partnereit. Ezalatt viszont a kabinet csak a miniszterelnök mániájával foglalkozott, a védőoltások beadásának felgyorsításáról és egyéb fontos ügyekről szó sem esett.

A történtek alapján jogosan kérdezik egyre többen: vajon Matovič tényleg az országos feladatokkal és a fontos kihívásokkal foglalkozik, vagy saját alkalmatlanságát másokkal vívott szócsatákkal, vádaskodásokkal igyekszik palástolni. Egy ideig az ellenzékiek állították az utóbbit, ezért Peter Pellegrini és a pártja előrehozott választásokat sürget, Robert Fico szerint pedig nem leváltani, hanem elkergetni kellene a kormányfőt. Az viszont semmiképpen sem lenne jó, ha visszatérne a levitézlett Smer vagy a sokáig Ficót kiszolgáló Hlas vezetői. Ezért az egyetlen megoldás már a miniszterelnök leváltása, új kormányfő színre lépése lenne, aki a jelenlegi legerősebb parlamenti párt, az OľaNO jelöltje lehetne, és aki képes lenne enyhíteni részben a kabinet kapkodásai és ballépései miatt vészesen növekvő társadalmi feszültséget. A legfőbb ideje az egyetlen lehetséges kiutat választani, mert a javíthatatlan kormányfő zsákutcában kapálózik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?