Ezért nem lesz reform

Nézhetünk bármerre, ahol megreformálásra szoruló terület van, a kép egyértelmű. Kezdjük az egészségüggyel.

Elengedhetetlen lenne a nagy állami kórházak adósságrendezése és az újabb adósságok felhalmozódásának megakadályozása. Ez csak az állami kórházak részvénytársasággá való átalakításával és magánosítása révén érhető el. Itt rögtön falakba ütközünk, mert a Smer részéről két okból sincs politikai akarat: először is ideológiailag ellenzi a privatizációt és már túl sok energiát fektetett a választók agymosásába a profitorientált egészségügy ellen, másodszor meg épp a Smer körüli, illetve az azt finanszírozó érdekcsoportok elemi érdeke, hogy az állami kórházakba politikai alapon kinevezett vezetés (túlárazott) megrendelésekkel lássa el őket. Szóval lehet Drucker miniszter úr jó válságmenedzser, ezzel az alapvető problémával nem tud mit kezdeni.

Folytathatjuk az oktatási tárcával, ahol a halaszthatatlan reformok alapfeltétele a jelentős forrásbevonás (nem csak) a pedagógusok béremelésére. A kasszán viszont a Smer ül, s aligha fog másként viselkedni, mint az elmúlt négy évben, különösen, ha nem az övé a minisztérium.

Ehhez szorosan kapcsolódik a romapolitika, ami jórészt szintén oktatási kérdés. Kellenének a roma asszisztensek, az egész napos oktatás, a nulladik évfolyamok, a közösségi házak a roma telepeken/gettókban stb. De ez elég sok pénzbe kerülne, és a Smer részéről harmadrendű ügy, sosem volt prioritás, valószínűleg most sem lesz. Lehet Ravasz Ábel jóhiszemű, rátermett és felkészült roma kormánybiztos jó ötletekkel és koncepciókkal (szerintem az), a kasszán a Smer ül…

Az igazságszolgáltatás rendbetételére aligha képzelhetünk el Lucia Žitňanskánál felkészültebb embert. A jó jogszabályok gyakorlatba ültetése azonban a rendőrségen, az ügyészségen és a bíróságokon múlik, ezek meg vannak pakolva a Smer jelöltjeivel, akiknek az egyik fő feladata, hogy minden ügyet eltussoljanak, ha túl magasra nyúlik. Nem engedhetik ki az ellenőrzést a kezükből, mert a végén még magas rangú smeres politikusok is az „áldozatok” (helyesebben a börtönbe kerülő vétkesek) között lennének.

Vagy itt van a Híd szívügye, a déli régiók felzárkóztatása. Ez elképzelhetetlen az R7-es és R2-es gyorsforgalmi utak megépítése nélkül, csakhogy az uniós alapok pénzei már le vannak osztva más autópályaszakaszokra.

Vagy vegyük a közigazgatást. A nyolc, mesterségesen kialakított megye kevés, vissza kéne térni a történelmi régiókhoz (12–16 megyével), a 79 Mečiartól örökölt járás meg túl sok, legalább tizenötre semmi szükség, de aligha lesz politikai akarat… És mehetünk tovább a postaládacégeken és a közbeszerzéseken át egészen a veszteséges barnaszénbányák állami támogatásáig, mindenhol hiányzik vagy a pénz, vagy a politikai akarat, esetleg mindkettő. Vagyis bármilyen mélyreható reform szinte kizárt.