Euro Vízió

Legyen most mellékes, hogy mint efféle szórakoztató rendezvényen, nem a legjobbakat láttuk, s voltak feledhető produkciók is. Sőt, a győztes kislánynak bikinis képe bizonyára izgatóbb élmény lenne, mint hangja és énektudása. Egye fene. Az Eurovíziós Dalfesztivál sosem arról szólt, hogy ott popzenei ikonok nőjenek fel, fél kezünkön számolhatjuk meg azokat a világsztárokat, akik hosszú ideig a figyelem középpontjában maradtak, mert volt mondanivalójuk. Az idei gála is jó buli volt, mert…

Mert a kontinens televíziós állomásai nagy európai networkként elsősorban olyan közösségi élményt közvetítettek, amely lehetne e kontinens politikájának alapja, mégsem az. Fecsegünk az európai kultúráról, de nagyon kevesen érik föl ésszel, nem véletlen, hogy Birminghamben és Somorján miért áll ugyanolyan templom, s miért hasonlít annyira az angol vagy magyar parlament épülete, és miért hallani Bach műveiben olyan érdekes dallamokat, amelyeket a népzenekutatók Európa keleti felében ébekként fedeztek föl.

Mert – érdekes, hogy ezt a szlovák köztévé riportere éppen félig vette észre – olyan nemzetek voltak képesek egymásra szavazni, amelyek történelmi csetepatéi és egymással szemben ápolt nem éppen szép érzései közismertek. „Kíváncsi vagyok, miként dolgozzák föl most, a szavazásnál, a német–francia ellentétet” – gondolkodott hangosan a szlovák kommentátor, és senki nem szólt neki oda, kiskomám, hát így, hogy énekelnek, egy bomba jó nőre szavaznak és együtt buliznak.

Mert az, hogy a kontinens valahol szolidáris és együvé tartozó, lejött. Akár abban is, hogy a német szavazat a görög előadónak ment, pedig Merkel asszonynak van némi gondja elmagyarázni választóinak a görög segélycsomagot.

Mert az Eurovízió gáláján hogy, hogy nem moldáv (jó, az még Európa), grúz, örmény és izraeli előadó is fellépett, nem is voltak rosszak, s kiderült, ez befogadó kontinens, ha valaki dallal jön és nem tankkal.

Mert ellentéteink is kiderülnek, lásd a vastapsot, amikor a német kislány pontjait jelentették be, s a füttyszót, amikor a – színvonalas – orosz produkció kapott pontot. S bár az oroszok nem keveset tettek azért, hogy bizalmatlan legyen hozzájuk Európa, a dalfesztiválon ott vannak évek óta, s néha jó lakmuszpapírnak bizonyulnak.

És mert az is kiderült, hogy senkit nem érdekel a közel harminc nyelv, ha városokat lehet összekötni kamerával, műholdon. Hogyan egyeztek meg? Kit érdekel. Ugyanúgy, mint a We are the world ún. Youtube-változatának szervezői, ahol egy időben netes kapcsolattal 57 előadó énekli az ismert Jackson-szerzeményt, és nem tudni, hogy a műholdas 300 milliszekundumos késést hogyan hidalták át, de ez legyen az ő dolguk.

Európát össze-vissza ragozzuk, az uniót jó fejőstehénnek és bizonyos korlátozásokat és rendeleteket bevezetőnek éljük meg, közben nem vesszük észre, hogy még mindig nem egy kontinens színes, nagyban eltérő és roppant sokrétű, mégis egységes és hasonló érdekek által vezérelt emberiessége jelenik meg, hanem az apparátus. A brüsszeli döntéshozatalt nem ismerők vagy letagadók vígan mutogatnak az unióra, ha valami kellemetlent kell bejelenteni, miközben 27 önző kormányfő egységes döntése nélkül az unióban még a szél sem fúhat.

A közmegegyezés egyik rendezvénye az eurovíziós fesztivál, még akkor is, ha kommersz buli, ha producerek siserehada hozza össze a néha giccses látványképet, még akkor is, ha nem feltétlenül a legjobbak nyernek, ha feledhető produkciók sorát láthatjuk évente.

Nos, ha azt a bulizós hangulatot Európa városaiból behozhatnánk a belpolitiká(k)ba, akkor talán könnyebben lélegeznénk. Még akkor is, ha a politikai kommentátor ilyenkor roppantul naivnak tűnik.