Észak Dél ellen – koreai módra

 

Elintézhető-e kézlegyintéssel az észak-koreai atomlétesítmények újraindítása, a rakéták harckészültségbe helyezése? A tűzszünet felmondása, a két Korea közötti forródrót elvágása? Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárnak van-e igaza, aki kedden azért aggódott, mert nem zárható ki, hogy valaki megunja Észak-Korea folyamatos katonai provokációit és keményen visszavág? Pillanatnyilag a tények a következők. Ez még nem katonai, hanem diplomáciai konfliktus. A szakértők szerint a kommunista rezsim rakétaerői Délt elérhetik, de technikailag képtelenek arra, hogy az amerikai szárazföldre vagy a környékbeli amerikai támaszpontokra csapást mérjenek. A jelenleg – hadgyakorlat címén – a térségben levő amerikai csapatok tűzereje megsemmisítő, messze felülmúlja Phenjanét. Pillanatnyilag kiterjedtebb háborúra senki sem számít, az északi rezsim azonban követhet el olyan, kemény választ kiprovokáló, ezért beláthatatlan következményekkel járó lépéseket, amilyen három éve a Cshonan cirkáló elsüllyesztése – félszáz déli tengerész halt meg –, vagy nem sokkal később Jonpjong szigetének ágyúzása volt. Az egyetlen szépséghiba: az északi rakétaerők fejlettségét, a nukleáris lehetőségeket illetően a nyugati szakértőknek csak becsléseik vannak, konkrét adataik nincsenek a hermetikusan elzárt országból. Egy elmélet szerint a legkisebb Kim nem akar tényleges háborút, hanem három politikai célt követ a hisztéria fokozásával. 1. Az egyre nagyobb nyomorba süllyedő otthoni tömegek figyelmét akarja elterelni, amihez jó alkalom az, hogy júliusban lesz 60 éve a tűzszünet kihirdetésének. 2. Washingtont szeretné rákényszeríteni arra, hogy folytasson végre kétoldalú tárgyalásokat a békekötésről, s az ettől remélt gazdasági segélyekről. 3. Dél-Koreát akarja politikájának megváltoztatására kényszeríteni, hiszen az utóbbi években rendkívül megromlott a Korea-közi viszony, azonban a nemrég hivatalba lépett új déli elnök asszony jelezte: hajlandó a változtatásra, ha az északi testvér feladja atomprogramját. A helyzetet bonyolítja: lehet, hogy mindez csak félig igaz, s az egész őrület a kínai nagyhatalmi játszma része, amely a gyakorlatban a kínai külpolitika agresszivitásának növekedésében, a területi terjeszkedésben nyilvánul meg. Pekingnek Japántól kezdve Dél-Koreán át a Fülöp-szigetekig mindenkivel szemben vannak területi követelései (szigetvitái). Az igaz, hogy a kínai lapok már szőrmentén bírálni merik Phenjant, s Kína a két legutóbbi BT-határozatot is megszavazta – a decemberi, műholdfellövésnek álcázott rakétakísérlet után, majd a februári – sorrendben harmadik – kísérleti atomrobbantás után is. Egyes pekingi elemzők már azt írták, el kellene végre engedni Észak-Korea kezét, de a gyakorlatban nem történt semmi. Az északi rezsim azért nem omlik össze, mert Peking továbbra is küld mindent, az élelmiszertől kezdve az energiahordozókig. Erre három jó oka van. 1. Fenntartja a térségben a terjeszkedő politikához szükséges feszültséget, amelyet befolyásának köszönhetően egyelőre az ellenőrzése alatt tud tartani. 2. Nem akarja a phenjani rezsim összeomlását, mert megindulna a menekültáradat a kínai határok felé, ezért ott csapaterősítéseket is végrehajtott. 3. Azért sem akarja a phenjani rezsim bukását, mert a két Korea egyesülésével a délen állomásozó amerikai erők a kínai határ közelébe kerülnének. Mindebből két tanulság vonható le. Ez a válság is épp úgy le fog csengeni, mint az eddigiek. Addig nem lesz előrelépés, amíg Kína nem akarja.