Életünket és vérünket!

Az „üzlet” olajozottan működik – a potenciális donorokat légkondicionált túrabuszok szállítják Budapestről és az ország más részeiből is az osztrák gyűjtőpontokra, potom öteurós útiköltség fejében. A helyszínen kivizsgáláson esnek át, majd megkapják a kiskönyvet, melyben egyebek mellett rögzítik, hogy az évente engedélyezett ötven plazmavételből mennyit abszolvált a kedves kliens. Ezt a „tűzkeresztség” követi, amiért az intézmény ugyan még nem fizet, ám a továbbiakban egy-egy plazmaadás húsz eurót ér, s minden ötödikért dupla gázsi jár. Ha valahol, ebben az „üzletágban” valóban érdemes szó szerint venni a „Hozd magaddal anyádat is!” felszólítást, hiszen egy-egy új donor beszervezésével további harminc eurót lehet kaszálni. Itt teszem hozzá: az egész ügylet teljesen legális, az élelmes szervezők pedig „ÉLETMENTÉS!!!”-ként hirdetik a világhálón – miközben a magyar egészségügynek időről időre krónikus vér- és plazmahiánnyal kell szembenéznie. Egy idevágó internetes bejegyzés szerint „Magyarországon a magyar vér kevesebbet ér, mint Ausztriában”.

Az ügy egyik tanulsága az, hogy a kitárulkozó európai élettér szinte korlátlan lehetőségeket rejt a vállalkozó szelleműek számára; a másik, hogy kinek mije van, csak azt viheti vásárra. Végszükség esetén a jó magyar vérét, mely az évszázadok során hullott Ausztriáért eleget.