Együttműködésre utalva

Ideális esetben az ilyen, kisebb szavazói bázisokat megmozgató formációk létrejötte üdvözlendő esemény lenne az elmúlt egy évben láthatóan inspiráció hiányával küzdő ellenzék számára. Az MSZP „végre” megszabadult Gyurcsánytól, ő pedig a párttól, véget vetve kényszerszövetségüknek. Közben a budapesti civil szféra új hősöket termelt ki magának a másfél évvel a választások után is valódi profilját kereső LMP helyett.

Egy arányos, listás választási rendszerben, különösen egy alacsony választási küszöb esetén a történet itt érne véget – a mozaikszerűvé váló ellenzék erői a maguk súlyának megfelelően képviseletet kapnának a parlamentben, ahol kereshetnék az együttműködés formáit és tartalmát.

A magyarországi választási rendszer – különösen annak a Fidesz által betervezett új verziója – azonban a néppártoknak kedvez. Mivel ebben a rendszerben az egyéni körzetekben mindent a győztes visz, a pártlisták arányosító szerepe pedig nem hangsúlyos, a kis pártok nagyon rossz esélyekkel néznek szembe a következő választásoknak. A sokszínű, elkötelezett csoportokból álló ellenzék lehetővé teszi hívei számára a mély ideológiai elköteleződést a hozzájuk valóban közel álló irányzat mellett, azonban a gyakorlatban egy újabb kétharmad árnyát vetíti előre.

Ebben a helyzetben az egyetlen megoldást a közös fellépés jelentheti. Nem most, majd a választások idején. A korábbi kétfordulós megoldás megszüntetése éppen ezért taktikus húzás a Fidesz részéről: az ellenzéki erők ugyanis nem kapják meg azt a lehetőséget, hogy az első körben „megnézzék”, melyiküké a legerősebb jelölt, majd őt támogassák közösen a második fordulóban.

Az, hogy a jövőbeli együttműködés szükségességével a szereplők egy része is tisztában van, az MSZP és a DK szakítása utáni, a konfrontációt nem tovább élező nyilatkozatok tónusából is kiérezhető. Közben a 4K! az LMP és a szocialisták közötti „beszédképtelenség” feloldásában szeretne segédkezni. A dolog persze nem lesz ilyen egyszerű, hiszen bár Gyurcsány Ferenc személye megosztó, a DK létrejöttével nehéz lesz kihagyni őt az együttműködésből. A civil pártosodás különböző „generációi” is kénytelenek lesznek a személyes sértődöttségek és taktikázások már most jól láthatóan sűrűre szőtt hálójának a félredobására.

A Fidesz korábban nyilvánosan meghirdette az egy a tábor, egy a zászló politikáját, majd ennek gyakorlati megvalósításaként maga alá is temette a szinte teljes politikai jobbot. A bal–közép láthatóan más ívet szeretne leírni: a szocialista gyűjtőpárt irányából a kis politikai erők felé halad. A Fidesz víziója azonban jelentős mértékben behatárolja lehetőségeiket: az új választási rendszer őket is egy zászló alá kényszerítheti, vezetőik és szavazóik más irányú elhatározottsága ellenére is.

Ravasz Ábel; a szerző a Publicus Slovensko vezető elemzője