Egy kortárs karfiol kalandjai

koronavírus bevásárlás

Amikor már a bevásárlás is eseményszámba megy.

Húsvéthétfő este eldöntöttem, hogy kedden már nyitásra odamegyek a boltba, hogy jusson karfiol. A múlt héten délután jártam, és kétszer is megesett, hogy karfiol nem jutott, ami magával vonta a döntést, hogy stratégiát kell váltani. Nézd már meg a világhálón, mikor nyitnak, hatkor, vagy csak hétkor.
Megnézte, hétkor. Felhúztam az órát hatra, de felkeltem már öt ötvenkor. Haraptam valamicskét, meg egy tea, de csak azért, hogy a sorban várakozva ne nyomasszon a gondolat, hogy éhgyomorra állom a sort. Autóval mentem, hogy bármekkora karfiolt haza tudjak hozni, plusz ugye még ott a lista többi szereplője. Hat ötvenötkor értem oda, sor nincs, emberek jönnek be és kifelé, a jelek szerint tehát mégis hatkor nyitottak, füllentett a világháló. Kiszabadítom a kisebbik fajta gurulós kosarat a külön kosárszabadítási célra magammal hordott százforintossal, megyek befelé. A biztonsági őr fertőtlenítőt spriccel a kesztyűmre, a hideg folyadékot szétkenem a gurulós kocsi szürke fogantyúján, és közelítek a karfiolok felé. Nagy számban mosolyognak a dobozokból, győztünk.

Minden megvan, gurulok a pénztár felé, előttem egy néni, mond valamit a maszkja mögül egy dobozról, amit nem értek, úgyhogy bólintok, jól van. Mögöttem egy kopasz szakács, karjaiban tart néhány mélyhűtött húsdarabot meg egy köteg répát, és kérdezi, magam elé engedem-e, mert ő egy szakács és siet. Mondom jó. Araszolunk a szalag mellett, éppen fizet egy idősebb úr. Azt mondja nekem a kopasz szakács, ez a bácsi, aki fizet, miért nem a hatvanöt felettieknek kijelölt órákban vásárol. Erre mondom, talán még nincs annyi, hisz nem néz ki öregnek. A kopasz szakács mosolyog és fejet csóvál, majd mond valamit a maszkja mögül, amit nem értek, és azt válaszolom, hogy jó. Hozzáteszem még, hogy én is néha hetvenévesnek érzem magam, erre ismét bólint. Fizet a dobozos néni, fizet a kopasz szakács, fizetek én is. Kérdem a kasszás hölgyet, adna-e matricát a Maja méhecskés pontgyűjtő kártyámra, illetve vannak-e még Maja méhecskés gyerek evőeszközök, amelyekre készletenként hat beragasztott matricával lehetek jogosult.

Azt mondja, matricákat már nem osztanak, a készletekből viszont még van. Hát mondom, nekünk már csak egy matrica hiányzik a hathoz, most mi van? Akkor önnek pechje van, tájékoztat. Közben visszajön a dobozos néni, hogy ő nem is azt a húst vette, amit a szórólapon látott, és ez, amit vett, nem akciós, úgyhogy vissza szeretné cserélni. Meghallja, hogy pechem van, azt mondja, majd ő ad nekem matricát, mert van a tárcájában. Elő is veszi, majd megállapítja, hogy ez nem lesz jó, mert ez még az eggyel korábbi matricás akcióból maradt, azon nem majás kanalakat, hanem plüssállatokat lehetett jogosulni, pingvint, baglyot meg egy hibrid lényt, amely az elefánt és a kenguru kereszteződéséből foganhatott a plüssállatvarró vállalat kreatív igazgatójának agyában. Elteszem a matricát, megköszönöm. Majd legközelebb besorakozok ahhoz a pénztáros hölgyhöz, aki múltkor hiányos matricakártyámért is adott majás kanalakat, mert szimpatikus voltam neki. Szét is jöttek a második leves után, majd a nyelet vissza kell rájuk valahogy ragasztanom, ha sikerül az eredeti, keményre dermedt ragasztót a nyélben kialakított helyéről a régi, papírnyelű horgolótűvel kipiszkálnom. Amikor 1997-ben azon gondolkodtam, mit fogok 2020ban csinálni, nem ilyenek jutottak eszembe. Mondjuk a karfiolt már akkor is szerettem, úgyhogy gyanakodhattam volna.

A szerző a Vasárnap munkatársa

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?