Defektes helyzet kánikulában

Onnantól kezdve azon a céges kapunkon se ki, se be nem lehetett közlekedni. A legközelebbi engedélyezett várakozóhely jóval arrébb volt, egy kápolna közelében, a járdaszegély mellett. A váratlan és lehetetlen helyzet az agybénító és izzasztó déli hőségben már-már elviselhetetlen teherré vált, így futottam rá egy becsületesen magas útpadkára, felsértve a kocsi kerekét. Az idegesség és a gyaloglás során valósággal ráolvad az emberre a ruha. Hát még akkor, ha kiderül: miután átverekedte magát a kamion jelentette akadályon, átvette a csomagot, hamarosan úgysem tudja folytatni az útját. Intő jelnek kellett volna vennem már azt is, amikor tikkadt, szédült madarakat kerülgettem az úton. Sehol egy árva pocsolya, ahol a szomjukat olthatták volna, végül az egyik szelíd örvös galamb a két település közti úton egyenesen nekirepült a szélvédőmnek. Intő jelnek vehettem volna azt is, ahogy a zöldségárus kofát szidták az út szélén megállók, hogy a napernyője csak őt takarja, bezzeg a vevők hosszú perceken át álldogálhatnak a tűző napon.

A hosszúra nyúló utazások során azt is megtanultam érzékelni, melyik gépkocsiban nincs klíma, vagy már be sem kapcsolják, mert beállt tőle a nyakuk. A lehúzott ablak mellett, fél karjukat kilógatók többsége klíma nélkül utazik. A kocsi ilyenkor egy befőttesüvegre emlékeztet, ahol a sofőr és az utasai lassan, de biztosan elveszítik józan ítélőképességüket. Nem indexelnek letéréskor, jobbra-balra dülöngél a lassan haladó jármű, így megelőzni sem lehet, és ha megtenném, úgysem vennének észre a visszapillantó tükörben. Kerékpárosokat is kerülgettem a vasútállomáshoz vezető úton. Elszántan tekertek, de nem ám a kerékpárosoknak kijelölt oldalon, mert az út másik fele volt árnyékos.

Kánikula idején mintha tótágast állna a világ. Az emberek vagy nem figyelnek egymásra, vagy túlságosan is érzékelik a másik jelenlétét, és a fojtogató melegben

egymásnak esnek, a hozzájuk legközelebb esőn verik le az indulataikat. Ezennel visszavonom én is a kamionsofőr felelősségre vonását és tervezett szidalmazását. Nem ő tehetett arról, hogy az árnyékos helyre parkolt. Nem ő tehet arról sem, hogy árnyékos helyen is harminchét fok volt aznap délben. A város központjából a közeli faluba kerekező, munkából fáradtan hazatekerő sem tehet arról, hogy a vadonatúj kerékpárút közelében minden fát kivágtak.

Miután jegyet váltottam, és igyekeztem hazajutni a legközelebbi vonattal, a hűtött emeletes szerelvény székén elnyújtózva komoly végső következtetésre jutottam. Nem szabad engedni, hogy kánikula idején kikapcsoljon a szeretet vezérelte belső iránytűnk. Ahelyett, hogy a „ki tehet róla?” kérdésére keresnénk a választ – kihagyva a bűnösök felsorolásából természetesen önnön magunkat –, inkább öntsünk tiszta, hideg vizet a poharunkba, és vértezzük fel magunkat megértéssel, elfogadással! Mert a nyár nem csak a pihenésről szól. Vele jár az elviselhetetlen meleg, a szúnyogok, a csípős legyek, az erjedő gyümölcsök szaga és a gyorsan romló ételeké is. Mindez együtt érkezik, egyetlen csomagban.