Csizmák az asztalon

Ahogy az érvek súlya alatt visszakozást és kifarolást mímel a nemzeti párt, úgy tette oda magát gyorsan az ügyhöz a nagy Mahciavelli. Így kell ezt csinálni; hol az egyik torpedózik, hol a másik. Holnap Mečiarék engednek, holnapután Fico keményít be, aztán kezdődhet minden elölről. Olyan ez, mint a hármas vetésforgó: hol egyik, hol másik rakja sáros csizmáját az asztalra.

De azért mégiscsak elgondolkodtató, hogy kerül a csizma az asztalra? Mennyit értenek ezek az emberek, akik a 19. század politikai ősködében barangolnak, magyar tankönyvekhez? Egyáltalán bármilyen tankönyvhöz, oktatáshoz, kultúrához, szellemi irányelvhez, iskolai módszertanhoz. Hogyan lehetséges a 21. század Európájában ilyen szégyenletes ügyet kavarni kulturális, oktatási, nevelési kérdésből? Aminek körülbelül annyi köze van a sokat ragozott államnyelvről és kartográfiáról szóló törvényhez, mint a malachizlaláshoz. Hogy Comenius (ha úgy tetszik Komenský) forog a sírjában, az a legkevesebb. De ahogy múlnak a terméketlen, undorító vitával terhes hónapok, valahogy jelét sem tapasztalni annak, hogy a szlovák értelmiség, netán az akadémia néhány jelese felemelné a szavát: ugyan, hagyjátok már békén azokat a szerencsétlen tankönyveket, hiszen nem értetek hozzá. Nem a ti asztalotok.

Élek a gyanúval, hogy ezt a kérdést már nem lehet kompromisszumokkal kezelni. Amióta a politikusok szeretnék „megoldani”, attól kezdve megoldhatatlan. Talán csak azt lehet tenni, amit a hetvenes években, amikor a magyar szülők és pedagógusok néhány településen karakán módon megvédték az iskolájukat. Pedig akkor nem babra ment a játék, a félelmetes kommunista hatalommal szemben kellett kiállni. Nem úgy, mint ma, a szabad világban. Ahol ugyan védtelen és vétlen magyar drukkereket lehet állami pénzen, állami karhatalommal büntetlenül veretni, de az még Szlovákiában sem képzelhető, hogy iskolák százait szállná meg a karhatalom, ha mindenki azt mondja, hogy nem kér a dologból. Úgyhogy, valószínűleg ismét felértékelődik a civil kurázsi szerepe. Ha szabadon lehet orvost, biztosítót, lakhelyet, gyermekeinknek iskolát választani, nem lehet ez másképp a tankönyvekkel sem. Vigye haza őket Slota az udvarába, és ráérő perceiben gyönyörködjön bennük. (Kövesdi Károly