Blogoló politikusok

<p>Robert Fico nemrég blogolni kezdett. Ennek még nincs különösebb hírértéke, a furcsaság az, hogy ezt a Sme napilap weboldalán teszi. Annál a lapnál, melyet kormányzása idején a legtöbbet szidott, s melynek az újságíróit a leginkább ignorálta.</p>

A volt miniszterelnök igazi politikushoz méltón nem tett mást, csak kihasználta az adott helyzetet. Azzal tökéletesen tisztában van, hogy a párt weboldalán hirdetni az igét szinte teljesen felesleges, hiszen – valljuk be – némi perverziót kíván, hogy az ember nap mint nap politikai pártok weboldalait olvasgassa. Fico felmérte, melyik az a webfelület Szlovákiában, ahova a politika iránt legtöbb érdeklődő személy jár, és beállt a többiek közé. A Smer elnökének van egy nagyon furcsa szokása, talán a konokságának és céltudatosságának hála. Ha a szükség úgy hozza, szemrebbenés nélkül képes átsétálni az „ellenfél” oldalára, s ott elkezdeni tevékenykedni. Hogy belső lelki egyensúlya ezt hogy bírja, magam sem tudom, de valószínűleg ez az egyik legfontosabb jellemzője egy vérbeli politikusnak. Az első szlovák politikus, aki a neten reagált Fico megjelenésére, természetesen Igor Matovič volt. Felemlegette neki, hogy ez nem a párt PR oldala, ezért itt igazat kell mondani. Azt ajánlotta neki, írja meg, mennyit „loptak” az elmúlt négy évben, s figyelmeztette, legközelebb Fico csak akkor jelenjen meg a neten blogjával és kormánykritikájával, ha az elmúlt négy év piszkos ügyeivel el tud számolni. Matovičnak egyrészt igaza van, Ficónak a neten szembesülnie kell azzal, hogy minden egyes leírt mondatára bárki azonnal reagál, itt nem csak övé a tér, s a netet böngésző átlagolvasó is pillanatok alatt át tud kattintani a másik válaszára. A több száz, de inkább ezer kommentárt meg ne is említsem. Másrészt érthető Matovič hirtelen reakciója, hiszen ez a tér eddig inkább az övék volt.

A szlovák politikusok egy része már régebben blogol. Rájöttek arra, hogy ez remek fórum arra, hogy a véleményüket kifejtsék, és biztosan többekhez jutnak el így, mint mondjuk a parlamenti ülés tévés közvetítése által. (Egyébként néz még normális ember parlamenti közvetítést?)

Aztán ott vannak a kampány idején blogoló politikusok. Ők azok, akik a választások előtt, esetleg közben írtak egy-két bejegyzést, de azóta eszükbe nem jutott újra jelentkezni. Sajnos, a Hídban is szép számmal akadnak ilyenek.

Harmadik csoportnak meg ott vannak a hiperaktív politikusok, akiknek a blog már régen nem elég. Ezek ékes példája a Fidesz európai parlamenti képviselője, Deutsch Tamás, aki napi többszöri Twitter-üzenetekkel szórakoztatja a magyar internetes szféra nagy részét. Szlovák twittelő politikusról nem tudok, de biztosan van ilyen is, egyelőre csak azt látni, hogy az SaS képviselői a parlamenti ülésen is buzgón facebookoznak, állítólag így tartják a kapcsolatot választóikkal.

Azzal hogy a politikusok kikerültek az internetre, semmi gond nincs, sőt, ezért csak dicsérni kell őket. Ám azt mindegyiküknek meg kellene érteniük, hogy ez kétirányú kommunikációs csatorna. Itt aztán komolyan figyelni kell a reakciókra is, mert csak így van értelme. Ellenkező esetben olcsó propagandaeszközzé válik a felület, és senkit sem fog érdekelni, miről is írogatnak.

Nagy András

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?