Amnesztiák és Heineken

Egy jelentéktelen hír: a mečiari amnesztiák eltörlését mind a tizenhárom szlovákiai EP-képviselő támogatja. Hasonló helyzet állt be a szlovák parlamentben is: egyszer csak senki sem mer ellenkezni, ami bizonyos értelemben áttörésnek tekinthető. Csak ne lenne ott az a kínos konfliktus a megvalósítás módjáról. Szinte hihetetlen, hogy maga az elrablás nem tartott tovább néhány óránál. S ezután az ízléstelen cselszövés után Mečiar megerősítette a hatalmát, s koalíciója biztonságban – tegyük hozzá: saját szempontjából, mert az ország szempontjából nagyon is veszélyes módon – befejezte ciklusát az 1998-as választásokig. S ezután egészen 19 évig tartott, amíg az ország képtelen volt megbirkózni ezzel a toxikus örökséggel. Hogyan lehetséges ez? És miért nem sikerült dűlőre jutni még a nyolc évig tartó, kedvezőnek mondható Dzurinda-korszak alatt sem? Egyszerűen sosem volt meg a 90 derék képviselő. Ha ennek okait keressük, idézzük fel Ján Budaj ellenzéki képviselő szavait: „Az amnesztiák csak a jéghegy csúcsa – az igazságtalanság, a lenyúlás, és a hatalommal való visszaélés jéghegyéé, és ezek a dolgok máig velünk vannak, ezek az emberek köztünk élnek, s uralják a politikai és mediális színtér egy részét, s az oligarcha államot nyomják rá Szlovákiára.” Ha elképzeljük, hogy azok az emberek, akik a háttérből diktáltak a HZDS-ben később átköltöztek a Smer kulisszái mögé, nem csodálkozhatunk azon, hogy velük együtt vándorolt az a mentális világ, ahol a törvények célzatos hajlítgatása, az igazságtalanság és a jogtalanság a norma, és amely az elrabolt állam tulajdonosait szolgálja. Ezért helyénvaló a gyanakvás vagy az óvatosság a Smer által vezetett koalícióval szemben. Hogy az amnesztiákkal komolyan gondolja a dolgot, majd akkor hisszük el, amikor tényleg eltörlik őket. És amikor a Bašternák elleni eljárást nem seprik a szőnyeg alá. De hogyan hihetünk egy miniszterelnöknek, aki 2014-ben már nem akart a politikában lenni, és aki mindenek ellenére olyan jól érzi magát Bašternák házában? MÁRIUS KOPCSAYa SME publicistája  -------------------------------------------- A hét legkülönösebb magyar belpolitikai ügye a haragban a világgal jegyében született: ez pedig a magyar kormány válasza a Csíki Sört ért Heineken-támadásra. Miután a holland sörgyártó márka- és védjegyperben érte el a székelyföldi manufaktúra termékének betiltását, a hazafiaskodó Orbán-kormány csavart egyet az ügyön, és a kettős mérce elleni harc jegyében a tiltott önkényuralmi jelkép vörös csillag miatt száműzné Magyarországon a polcokról a multi világitalát. A vita náci kontra kommunista terror jelképeiről nagyon is logikus érveket tartalmaz, s joggal kér empátiát a diktatúrákat megszenvedett Kelet-Európával szemben, viszont alighanem kontraproduktív kardcsörtetés a szimbolikus térben. Ez a konfliktus is megerősít abban, hogy jelképek, beszédmódok, megnyilvánulások tiltásainak bevezetése a burjánzásukhoz vezet, hiszen a logika sokáig folytatható, hiába is szabad egyelőre Converse tornacipőből kiinni a Heinekent. A tilalomfa tabuerdőkhöz vezet.*  *  *A hét legfontosabb külpolitikai eseménye a terrorizmus újabb támadása, ezúttal Londonban. A tettes Angliában született muszlim, a börtönben radikalizálódott, a titkosszolgálatok nem ítélték eléggé gyanúsnak, ami jól mutatja, mily nehéz a kaméleonok leleplezése, s a brit fővároshoz hasonló olvasztótégely metropoliszok folyamatos stressz alatt élhetnek. Hogy megszokható-e a terrorizmus mint a nagyvárosi lét velejárója, ahogyan azt korábban a baloldali londoni polgármester, Sadiq Khan mondta, kétséges. Aligha véletlen, hogy a városát ért támadás után kijelentette: nem félemlíthetik meg a békés többséget a gyilkosok. Az újabb tragédia ismét arra ösztönözhet Európában, hogy a biztonság, együttélés, korlátok, migrációs kétségek témaköreiről őszintén vitatkozzunk, mert a fenyegetés nem söpörhető az imaszőnyeg alá rosszul értelmezett emberbarátságból. SZOMBATHY PÁLpublicista