Aláírások helyett

Komplex politikai programot átültetni kormányzati pozícióból lehet. Vagy legalább a program egy részét, bizonyos kompromisszumok árán, erről mi, kisebbségiek tudjuk a magunkét. Ellenzéki térfélről legfeljebb olyasmi mehet át, ami egybevág az aktuális hatalom törekvéseivel, vagy nincs különösebb jelentősége. Tehát a kétnyelvű vasúti táblák, vagy a vagyonnyilatkozatok szigorításának kérdése biztosan nem, sőt, gyakran szűk profilú, kimondottan szakpolitikai kérdések is ellenzéki beterjesztettségük okán véreznek el az egypárti kormány törvénygyárában. A patkó ellenzéki részében szűk a mozgástér. Tudja ezt minden párt, amelyik legalább valamennyire a reálpolitika földjén próbálja meghatározni magát. Ma már talán csak a politikával napi szinten foglalkozók emlékeznek a dicstelen véget érő és eljelentéktelenedő Népi Platformra, melynek fő tevékenységét így utólag leginkább az öndefiníciós és önlegitimációs kísérletekbe fulladó köldöknézésben határozhatnánk meg. A platformot alkotók igazából soha, még a közelében sem voltak annak, hogy Ficóékkal szemben legalább pár percig az összefogás reális alternatíváját villantsák fel. Most a parlamentbe jutási küszöb környékén vitustáncot lejtő Szabadság és Szolidaritás (SaS) próbálkozott meg azzal, hogy tető alá hozzon egy újabb, „mi bizony nem kormányoznánk a Smerrel” típusú nyilatkozatot. A leendő, a dokumentumszerzői intenció szerint, ha másban nem, legalább a Smer-ellenességben közös (nem népi) platformra hozható potenciális partnerek tartózkodása már a kiküldés pillanatában nyilvánvaló lehetett, Sulíkék jelenlegi politikai súlyának ismeretében. És most nem is az a lényeg, mire hivatkozva utasították el a megszólított ellenzéki pártok egy ilyen nyilatkozat aláírását, hanem hogy jelenleg, a választások előtt öt hónappal a Smerrel kapcsolatban mindenki számára a csendes kivárás a kifizetődőbb, s mintha látensen már be is ismernék a lehetséges összefogás kudarcát. Így nehéz lesz.