A nemzeti 420 ezer

A választási matematikán túl egy sokkal szomorúbb tényt vehetünk tudomásul: Szlovákiában legalább 420 ezer ember él, aki politikai nézeteit vállalja (tehát politikailag nem passzív), és nem demokrata. Ez több, mint az összes szlovák választópolgár tíz százaléka. Nem jó hír. Az ezzel összefüggő, s talán még rosszabb hír az, hogy ebből a tíz százalékból (felmérés híján mást nem tudunk megállapítani) sokan, nem tudjuk hányan, de biztos sokan azt gondolják, hogy egyébként demokraták.

Azaz, sokan közülük azt gondolják, hogy a szabadság, beleértve annak nyelvi vonatkozásait is, megvan, de azért annyira mégse legyen, hogy... Magyarán: sokak számára a demokrácia igenis lehet szelektív értelmezésű. Ők azok, akik azt gondolják, hogy a tiszta nemzetállam lehet demokratikus. Ebben egy olyan beneši hagyományt éltetnek tovább, amelynek az egyik ismérve az volt, hogy az első Csehszlovák Köztársaság demokratikus volt ugyan, de az első nagyobb problémánál (nagyszámú német ajkú közösség, no meg magyar) a megoldást a Mária Terézia korabeli áttelepítések, az irányított migráció kínálja.

Ha most valaki azt gondolja, hogy e sorok írója hetet-havat összehord, és egymástól független dolgokat állít kapcsolatba, teljesen legitim módon teszi, csak ki kell mondani végre: téved. A szabadság nem lehet szelektív, mert akkor nem beszélhetünk szabadságról. A szabadság egyik alapvető ismérve az, hogy önkorlátozó, azaz: addig élek a szabadságommal, amíg mások szabadságát nem sodrom veszélybe. Erőszakkal csak abban az esetben lehet a szabadságot korlátozni, ha valaki egy közösség számára kockázatos, ártalmas dolgokat művel – lásd bűnözők szabadságvesztése. De! Vajon korlátozza-e bárki szabadságjogait (akár nyelvhasználatban), ha egy másik egyén vagy közösség szabadon akarja használni anyanyelvét? Az önmagukat talán demokratáknak tartó aláírók azt gondolják igen, mi meg azt, hogy nem. Egy másik nyelv használata még senkit nem fosztott meg semmitől.

Ha az aláírók közt számos olyan akad, akinek a szabadság és a demokrácia távoli fogalom, magasról tesz rá, akkor az bizony olyan ember, aki bármikor kimondhatja: szlováknak jobb lenni, mint szabadnak. E „szabad ötletek jegyzéke” (copyright by József Attila) végén, idekívánkozik egy szomorú megjegyzés. Bár e sorok írója nem tartja szlovákiai politikai újságíróként feladatának, hogy magyarországi belügyeket kommentáljon (nem is teszi), mégis szomorúan kell megjegyeznünk: egyre több olyan polgártársunkat és barátunkat van módunkban megismerni, aki számára jobb magyarnak lenni, mint szabadnak. E párhuzamban lehetünk ugyan szomorúak a 420 ezres számtól, de csodálkoznunk nem nagyon van min. A petíció legszomorúbb üzenete éppen ez.