Nőtt a légi utasforgalom

A személyi légi utasforgalom 15,4 százalékkal bővült a világon az év első negyedévében a tavalyi év azonos időszakához képest – tette közzé jelentését a genfi Nemzetközi Légiszállítási Szövetség (IATA). A teheráru-forgalom ugyanezen időszakban 11,3 százalékkal nőtt.

A személyi légi utasforgalom 15,4 százalékkal bővült a világon az év első negyedévében a tavalyi év azonos időszakához képest – tette közzé jelentését a genfi Nemzetközi Légiszállítási Szövetség (IATA). A teheráru-forgalom ugyanezen időszakban 11,3 százalékkal nőtt.

Áprilisban a személyforgalom bővülése 36,3 százalékos volt az előző év áprilisához viszonyítva. Tavaly ebben az időszakban fejtette ki hatását a SARS vírusfertőzés, illetve az iraki háború. Egy év múltán az utasok visszatért bizalma révén a forgalom jórészt helyreállt – értékelte az adatokat Giovanni Bisignani, az IATA vezérigazgatója.

Bisignani ugyanakkor figyelmeztetett arra is, hogy az üzemanyagárak 55 százalékkal vannak az egy évvel ezelőtti szint felett, ami azt jelenti, hogy az iparág éves üzemanyagköltsége – ami átlagban a légitársaságok működési költségeinek 16 százalékát teszi ki – 8–12 milliárd dollárral növekedhet. Ez megakadályozhatja, hogy az iparág ismét jövedelmezővé váljék – tette hozzá.

A január és április közötti időszakban a közel-keleti térségben volt a legjelentősebb, 38,7 százalékos a személyi forgalom növekedése. Áprilisban a növekedés 64,2 százalékos volt. A csendes-óceáni térségben, a SARS vírus által leginkább érintett régióban a személyforgalom áprilisban 64,2 százalékkal állt magasabban, mint a tavalyi év azonos időszakában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?