Felújítják a fapados terminált

A napokban kezdődött és várhatóan jövő nyárig tart Budapesten a fapados társaságok fogadására szolgáló Ferihegyi 1-es terminál felújítása.

Az átépítés költsége 8,7 milliárd forint (egy korona = 6,2 forint) : a terminál épülete mellett megújul a többi között a forgalmi előtér és a külső parkoló is. A munkálatok ideje alatt a diszkont társaságok a 2B terminált használják.

Az évente 2-2,5 millió utas befogadására alkalmas terminált elsősorban a fapadosok kiszolgálásra szánják majd. A terminál épületén kívül megújul a forgalmi előtér, amely óránként 1100 utas fogadására lesz alkalmas. Felújítják továbbá a külső parkolót, a kisgépes terminált, a diplomáciai küldöttségek fogadására szolgáló kormányvárót, valamint új irodák építése is szerepel a tervek között. A terminál az átépítés után teljesen megfelel majd a schengeni és a legmagasabb szintű nemzetközi biztonsági előírásoknak is.

A Budapest Airport tájékoztatása szerint az 1-es terminál főként olcsósága miatt felel majd meg a fapadosok igényeinek. A 2-es terminállal ellentétben itt biztosan nem lesznek utashidak és utasfolyosók, és olcsóbb lesz a reptéri illeték is. Egyes fapados társaságok pedig költségcsökkentés okán felvetették azt is, hogy az utasok maguk cipeljék a gépekre a csomagjaikat.

Az átépítés ideje alatt a fapados társaságok (többek között a Wizz Air, a SkyEurope, a Germanwings, az easyJet, a Berlin Air, a Norwegian Air és a Snowflake) a 2B terminált kénytelenek használni. A fapadosoknak jövő tavasszal kell eldönteniük, hogy maradnak a 2B-n, vagy inkább a diszkont és charter társaságok igényeinek megfelelően kialakított 1-es terminál szolgáltatásait veszik igénybe.

A beruházás valószínűleg kifizetődik, mivel a diszkont társaságok egyre nagyobb részt szakítanak a repülős piacból. Amíg az első félévben a fapadosok aránya 5-6 százalék volt a magyarországi légi közlekedésben, az év második felében már 10 százalék felé mehet ez az arány. Egyes prognózisok szerint a fapados társaságok szerepe a jövőben még jobban nő, és a luxuskategóriába szorítja majd vissza a hagyományos légi közlekedést.

A szakemberek szerint mindenképpen előnyös a diszkont társaságok elkülönítése, már csak azért is, mert a Ferihegyi repülőtér 2-es termináljai nélkülük is egyre telítettebbek. (o)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?