Utazz

Ellepi a szemét az Északi-sarkot

A tengerbe jutó műanyaghulladék az Északi-sarkvidéket sem kíméli, a műanyag mikroszemcséi beépülnek a tenger jegébe, és a sarkkörön túli élővilágot is veszélyeztetik. Kutatók szerint manapság bármerre néz az ember az Északi-sarkvidéken, mindenütt jelen van a műanyagszennyezés.
MTI

2018. február 9. 01:08

A norvég halászok attól félnek, hogy a mindeddig a környezetszennyezéstől mentesnek tartott halállomány is elveszti kedvező reputációját.

A plasztikhulladék zöme a kihajított halászfelszerelésekből származik. A hajótulajdonosok már tisztában vannak vele, hogy évszázadokba telhet, amíg felül lehet kerekedni az elmúlt néhány évtized felelőtlenségén, amely miatt a tengerbe került a sok műanyaghulladék – számolt be róla a BBC News.

A norvég környezetvédelmi miniszter szerint a politikusok eddig nem mérték fel, hogy valójában milyen kiterjedt problémával is állnak szemben.

A Norvég Sarkkutató Intézet közelmúltban nyilvánosságra hozott összefoglaló jelentése rámutatott, hogy további kutatásokra lesz szükség, amelyek teljes mélységében feltárják a műanyaghulladék károsító hatásait.

A jelentés hangsúlyozta, hogy a műanyagszennyezés hatását eddig a zooplanktonban, a halaknál, a tengeri madaraknál és az emlősöknél figyelték meg.

A kutatók vizsgálatai szerint egy liternyi olvadt északi-sarki jégben akár 234 műanyagrészecske is lehet. Ez jóval magasabb koncentráció, mint amit a nyílt tengeren tapasztaltak. A jelenséget a kutatók szerint az magyarázza, hogy a jég a víz felszínén alakul ki, és a műanyagszemcsék is ott úszkálnak, így beleépülnek a képződő jégbe.

 

A szakemberek még nem tudják, hogy mennyire veszélyes ez a jelenség. Ugyanakkor aggódnak az Északi-sark élővilágáért, amelyre komoly hatással van a folyamatosan kiolvadó jégből a tengerbe kerülő nagy mennyiségű műanyagrészecske.

Geir Wing Gabrielsen, a norvég tanulmány egyik szerzője rámutatott, hogy a hetvenes évek végén a térségben költő északi sirályhojszák emésztőrendszerében még csekély mennyiségű műanyagrészecskét találtak, de 2013-ban már több mint 200 műanyagszemcse volt a gyomrukban.

Mint hozzáfűzte, Norvégia déli térségének szennyezettségét elsősorban a háztartásokból származó műanyag okozza, a Spitzbergákon azonban a szennyezettség 80 százaléka a halászattal kapcsolatos tevékenységből ered. A felmérések azt mutatják, hogy az utóbbi években a halászattal foglalkozók már egyre jobban tisztában vannak a környezetvédelem jelentőségével, különösen azért, mert a szennyezés a megélhetésüket fenyegeti.

Az Északi-sark műanyag-szennyezettségének módszeres felmérése még hátravan, a kutatók szeretnének pontos „leltárt” készíteni a helyi lakosok közreműködésével.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Önnek ajánljuk
Monika Jankovská

Jankovská nem ismert be mindent, de Ficoról és másokról is vallott

Zuzana Čaputová

Čaputová: A magyar és a lengyel álláspont sértheti Szlovákia érdekeit

Deáki

A túlélésért küzd a családi panzió

Boris Kollár

Pénteken hazaengedik a kórházból Boris Kollárt

színház

Nehéz feladat a műsor összeállítása

köhögés

Nem betegség, hanem tünet a köhögés

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.