A turisták előtt szállhatnak fel a helyiek a vízibuszokra

<p>A turisták előtt szállhatnak fel a helyiek és a városban dolgozók a velencei vízibuszokra júniustól &ndash; jelentette be Luigi Brugnaro, a város polgármestere.</p>

Először nyolc vaporetto-megállóban - többek között a Santa Lucia vasútállomásnál, a Rialtónál és a Szent Márk téren - vezetnek be elsőbbségi sort, amelyet a helyieknek és a Velencében dolgozók használhatnak a Venezia Unica Oro elnevezésű kártyával.

A kártyával 1,50 eurót fizetnek a 75 percig érvényes menetjegyért. A turistáknak ugyanezért 7,50 eurót kell fizetniük, és csak "másodikként" szállhatnak csak fel a vízi járművekre.

„Velence így élhetőbb lesz a helyiek számára” – hangoztatta Luigi Brugnaro. A tömegközlekedés Velence régi problémája: tavaly 77 millió utas használta a vaporettókat. Közöttük volt a Velencében élő 55 ezer lakos és a városba érkezett több tízmillió turista is, akinek többsége bőröndökkel, hátizsákokkal száll fel az egyébként is tömött vízibuszokra. Az idei húsvét szombat-vasárnap 300 ezren utaztak vaporettón.

A polgármester nem elsőként próbálkozik a tömegközlekedési problémák megoldásával: elődjei 2007-ben és 2013-ban is két külön vaporetto-vonalat igyekeztek bevezetni, egyet a helyiek, egyet a turisták számára, minden alkalommal sikertelenül. A velencei megállók ugyanis túl szűknek bizonyultak a kettős járatokhoz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?