A szlovák légtér

Szlovákiában a fapados SkyEurope a vezető légitársaság, a szlovákiai légi utasok 66 százaléka választja a részben szlovák tulajdonban levő légi céget, noha a legnagyobbnak a nemzetközi viszonylatban jelentéktelen Slovenské Aerolínie (Slovak Airlines, SA) számít.

Szlovákiában a fapados SkyEurope a vezető légitársaság, a szlovákiai légi utasok 66 százaléka választja a részben szlovák tulajdonban levő légi céget, noha a legnagyobbnak a nemzetközi viszonylatban jelentéktelen Slovenské Aerolínie (Slovak Airlines, SA) számít. Ez utóbbi kilencven százalékban állami tulajdonú, a maradék tíz százalékon három kisebb társaság osztozik. Ám ez a kilencven százalék is rövidesen nullává minősül, hiszen a kormány augusztusban jóváhagyta az SA privatizációs tenderének kiírását. A közlekedési miniszter szerint már most két-három komoly vevőt tartanak számon, noha a privatizációs tendert csupán októberben vagy novemberben írják ki. A magánosítást valamely nemzetközi cég ellenőrzi majd, hogy ne vetüljön a gyanú árnyéka sem a privatizációra. Az előzetes tervek szerint egy érdeklődőnek kívánják eladni a céget. Az SA egyébként tőkehiánnyal küszködik, az utóbbi időben 619 millió korona adósságot halmozott fel. Ám forgalma évről évre nő, egyre több járatot indít, utasainak számát minden évben egyharmadával növeli, s egyre több osztrák veszi igénybe (utasainak egyharmada Ausztriából érkezik), hiszen jóval olcsóbb, mint az Austrian Airlines. Az osztrák légitársasággal egyébként közös járatokat is üzemeltet. Ezenkívül több kisebb, szlovák többségi tulajdonban levő repülőtársaság is létezik, amelyek főleg a vidéki reptereken működnek, de tevékenységük piaci szempontból jelentéktelen.

Az utóbbi időben egyre több szó esik a Milan Rastislav Štefánikról elnevezett pozsonyi reptér privatizációjáról is. Bejelentkezett érte a cseh légitársaság is, ám meg nem erősített hírek szerint a bécsi reptérnek van a legnagyobb esélye, hogy megvegye a pozsonyit. A két repülőtér alig negyven kilométerre van egymástól. (mn)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?