Xisco Munoz a DAC új vezetőedzője

Xisco Munoz

A negyvenhárom esztendős spanyol tréner veszi át a DAC 1904 A-csapatának irányítását. 

A klub hivatalos honlapján megjelent vasárnapi közlemény szerint a 43 éves szakemberrel a szezon végéig szóló megállapodást kötöttek, további egy évre szóló opcióval.

„Egy dinamikus, fiatal edzőről van szó, aki jelentős nemzetközi tapasztalatokkal rendelkezik. Egyetértettünk az idei szezonra szóló célkitűzésekben, továbbá a csapat erősségeiben és gyengeségeiben is. Összességében simán zajlott a folyamat és elkezdhetjük az előttünk álló fontos hetekre való felkészülést” – idézte a közlemény Jan Van Daele-t, a DAC ügyvezető igazgatóját, aki hozzátette, Munoz hétfőn érkezik Dunaszerdahelyre és keddtől veszi át a csapat irányítását.

Francisco Javier Munoz Llompart – akit a futballban Xisco Munozként ismernek – játékosként a spanyol első osztályban a Real Betis és a Valencia futballistája is volt, utóbbi csapattal 2004-ben UEFA Kupát nyert. Edzőként aztán a Dinamo Tbiliszit georgiai bajnoki címig vezette, majd az angol másodosztályban szereplő Watfordtól kapott megbízást és feljuttatta az együttest a Premier League-be. Később a spanyol Huescánál, a ciprusi Anorthoszisznál, valamint az angol másodosztályú Sheffield Wednesday-nél dolgozott. Utóbbi egyesülettől október 4-én távozott.

A DAC pénteken bontott szerződést az előző trénerrel, Adrian Gul'ával, és a szlovák szakvezetővel együtt a másodedzőtől, valamint az erőnléti edzőtől is megváltak.

Xisco Munozzal új másodedző-videóelemző, valamint erőnléti edző is érkezik Dunaszerdahelyre.

A DAC jövő szombaton a sereghajtó Zlaté Moravce-Vrablét fogadja a szlovák bajnokság 15. fordulójában.

(MTI, fcdac.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?