Vizes vb – Éremért úszhat Cseh, Hosszú és Jakabos is

Barcelona |

<p>Fináléba jutott mindhárom érintett magyar úszó a barcelonai vizes világbajnokság szerdai elődöntőiből, ennél fogva éremszerzési eséllyel szállhat medencébe a Palau Sant Jordiban csütörtökön mind Hosszú Katinka és Jakabos Zsuzsanna 200 méter pillangón, mind pedig Cseh László 200 méter vegyesen.</p>

 A délelőtti sikeres selejtezőt követően, amikor is Cseh a legerősebb időeredmény birtokosaként biztosította helyét a legjobb 16 között, az esti elődöntőben is jeleskedett. A szám klasszis képviselője - aki a rövidebbik vegyesszámban vb-n nyert már két ezüstöt és két bronzot is, olimpián pedig szintén volt már második és harmadik is - a matinés 1:57.70 után 1:57.41 perc alatt tudta le a távot, s összesítésben harmadikként lett finalista.     "Mai második úszásnak nem volt rossz, az viszont, hogy mellen elmennek mellettem, nagyon nem esett jól... Holnap nagyon meg kell nyomnom az elején a pillangót és a hátat, hogy aztán a mellre minél nagyobb előnnyel fordulhassak rá" - összegzett az MTI tudósítójának a magyar kiválóság.     A nap másik magyar érdekeltségű elődöntőjében, a 200 m női pillangón a délelőtt a második legjobb időt (2:07.51) produkáló Hosszú Katinka tovább javult. A Barcelonában hétfőn a 200 m vegyest megnyerő, a hosszabbik pillangószámban négy éve vb-harmadik magyar szerdán másodjára 2:06.85-öt úszott, így a harmadik pozíció gazdájaként várhatja a csütörtöki finálét. Honfitársnője, a két napja a 200 m vegyesen hatodik, a tavalyi olimpián hetedik Jakabos Zsuzsanna a délelőtt hetedik helyet érő idő (2:07.87) után este 2:07.31 perc alatt ért célba, s hatodikként lett tagja a döntős mezőnynek.     "Most sokkal jobban esett az úszás, mint délelőtt" - értékelt Hosszú Katinka. "Maradt is bennem erő. Holnap délelőtt nincs versenyszámom, úgyhogy végre pihenhetek is. Úgy néz ki, szoros döntő lesz, eléggé együtt van a mezőny."      "Éppen így akartam, hogy a végét nyomom meg, sikerült is a hajrám. Abszolút jól éreztem magam, remélem, holnap még jobb leszek" - mondta Jakabos.     Szerdán a továbblépés a magyarok közül egyedül Takács Krisztiánnak nem sikerült: ő a 87 indulót felvonultató klasszikus távon, 100 méter gyorson 49.70 másodperccel 24. helyen végzett. Reálisan azonban nem is lehetett elvárni tőle, hogy ott legyen a legjobb tizenhat között, annyira erős volt a mezőny.      "Hamarabb kellett volna célba érnem, viszont a fő számom, az 50 gyors előtt biztató ez a 49.70, hiszen ötven másodpercen belül teljesítenem délelőtt még sohasem sikerült, csak most" - nyilatkozott a sprinter. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?