Visszavágtak a Bayern Münchennek

DszSakk

Igaz, de nem pontos a címben olvasható megállapítás. Ritkán fordul elő, hogy a dunaszerdahelyi csapat találkozik a bajorok óriásklubjáéval, a Bayern Münchennel. A sporttörténelem eddig két ilyen párharcot jegyez. Az elsőt elvesztette a csallóközi gárda: 1988-ban a labdarúgó UEFA-kupa 2. fordulójában (0:2, 1:3). A másodikat megnyerte: 2022-ben a Klubcsapatok Európa-kupájának 7., zárófordulójában (3,5:2,5) – sakkban.

Mayrhofen, a tiroli Alpok ausztriai síparadicsoma fogadta a minap földrészünk 70 sakk-klubcsapatát, köztük a dunaszerdahelyit is. És a csallóközi együttes (ezúttal csupa magyarországi, ám évek óta nálunk játszó sakkozóval) kiválóan helytállt, hiszen a 12. helyen zárt a roppant erős mezőnyben. „A hét meccsből ötöt megnyertünk, s a két nagy esélyestől elszenvedett vereségnél is helytálltak a fiúk. Maximálisan elégedett vagyok a szereplésükkel, büszke vagyok rájuk, mert példásan képviselték a klubot, városunkat, az országot. Ilyen a dunaszerdahelyi szív, így kell a klubért játszani” – mérlegelt lapunknak Petényi György klubelnök, aki a helyszínen izgulta végig a partikat.

Hatodszor indult a dunaszerdahelyi sakkcsapat az Európa-kupában, egyszer már volt tizedik is, de a megszerezhető tizennégyből tíz pontot most gyűjtött először. „Ha megnézem a végeredményt, hogy milyen együttesek végeztek előttünk vagy mögöttünk, és kikkel álltak ki, nem is merem említeni a neveket, néhány játékosét mégis elárulom: Carlsen, Anand, Rapport, Szarkiszjan, Mamedzsarov... Azt kell mondanom: a kis Dunaszerdahely az óriások között vitézkedett – folytatta a klubelnök. – A 2. fordulóban az első táblán találkoztunk az első helyen kiemelt román Superbettel. Anand ugyan nem ült asztalhoz, de Rapport, Szarkiszjan és a többi nagymester igen. 5:1 lett, de 4:2-re állt a csata, és az a csoda, hogy nem 6:0-ra végződött, mert az erőviszonyok azt diktálták. Két erős csapattól – a románon kívül az izraeli Beer Shevától – szintén 5:1-re kaptunk ki, de nem voltak gyengék azok se, akiket legyőztünk. A legvégére a Bayern München maradt. Csupa olyan mezben ültek le a partihoz az ellenfél játékosai, mint amilyet a híres labdarúgóik viselnek. Klubszínek, szponzorok, minden rajta. Aztán elindultak a sakkórák: egy döntetlen mellett két vesztes játszma ellenében hármat megnyertünk, s a mérkőzésen egy ponttal mi győztünk. Szerény kis visszavágás a fociban közel harmincöt éve elvesztett párharc után, teszi hozzá a DAC-szurkolói énem.”

Érdekes

Hárman az extraligában

Időközben megkezdődött az ECO-C Extraliga, a legmagasabb osztályú szlovák sakkcsapatbajnokság. Három dél-szlovákiai együttes van az ezúttal 11 tagú mezőnyben. A dunaszerdahelyiek előbb pihentek, majd 5:3-ra nyertek idegenben a Humenné vendégeként (pontok: Bokros, Borhy, Finek, Czebe 1–1, Varga, Ráchela Milán 0,5–0,5), a csábiak 4,5:3,5-re győztek Liptón az ottani sakk- iskola ellen (Urhegyi, Gyerpál 1–1, Mihók, Sahidi, Sipos, Hujbert, Halák 0,5–0,5), majd 4:4-re végeztek Zsolnán (Téglás 1, Urhegyi, Gyerpál, Mihók, Sahidi, Sipos, Berta 0,5–0,5), a komáromi újonc pedig 7:1-re kikapott a Humennétől (Karácsony, Kukel 0,5–0,5), másnap meg pihent.

DSzerdahely.sakk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!