Visszakerültek a trónra a jányokiak

teremfoci
Dunaszerdahely/Jányok/ Nagymagyar. |

Két év után ismét a jányokiak elsősége került a krónikába a fiatalabb diákok (U13) mezőnyében a Dunaszerdahelyi Területi Futballszövetség elnökének vándorserlegéért, terembajnoki címért zajló teremfoci-sorozat kilencedik felvonásán. 

Az egyébként veretlenül menetelő jányokiak győzelméért, ahogy azt a sárga mezeken virító logó is jelezte, a nagymagyari FC Roma focistapalántái küzdöttek.

"Hetvenhat gyerekkel foglalkozok, több csapatra való játékosom van. Szeretnék mindegyiküknek játéklehetőséget biztosítani. Ezért elosztom, a környélbeli települések klubjaihoz irányítom őket. Jányokon kívül még Csenkén, Patonyréten. Jókán, Pozsonyivánkán is vannak futballistáink. Ahogy azt a mai teljesítményük is igazolja, rendkívül tehetségesek. Ami viszont nagyon elszomorító, hogy elkallódnak, idejekorán befejezik pályafutásukat. Ifjúságiként már nem érdekli őket a foci. A lemorzsolódás nem csupán a roma fiatalok problémája. Pár év kihagyás után ugyan megpróbálkoznak a visszatéréssel, de ekkor már késő” – ecsetelte tapasztalatait a rutinos nevelőedző, fociszervező Lakatos Antal, aki immár harmincöt esztendeje foglalkozik a roma gyerekek nevelésével. 

A tornán három nyelven osztotta a taktikai utasításait védenceinek, akik a gólgyártás mellett a külcsínre is nagy hangsúlyt fektettek. Volt, aki fülbevalót viselt, vagy Messi trendi frizuráját idéző hajviselettel, jól csengő becenévvel (Patríció) is igyekezett a figyelem fókuszába kerülni. Az őszi idény 72 találattal jányoki/nagymagyari félidei gólkirálya, Horváth Dávid viszont a produkcióra fókuszált. A tornán 14 találattal szerzett gólkirályi címet, a hegyéteiek elleni találkozón hétszer (!) volt eredményes. Érdekesnek találtuk, hogy Dávid tavaly a kezdőknél lett gólkirály hasonló eredményességgel. 
A tornaelső teljesítményén meglátszott, hogy a nagymagyari alapiskola tornatermében jól begyakorolták a teremfocit. Egyébként a nyárasdiak is jó benyomást keltettek, de a jányokiak elleni ki-ki meccset elbukták, ezzel az egy vereséggel a második helyen zártak. „Megérdemelten szereztünk terembajnoki elsőséget, az idény végén pedig a bajnoki cím begyűjtése a cél” – értékelt, tervezgetett a rendezvény befejezését követően Lakatos Antal. 

A szervezők a csapatokat serleggel, oklevéllel, az összes labdarúgót éremmel, a legjobb kapust, mezőnyjátékost és góllövőt pedig különdíjjal jutalmazták.

Érdekes

Tornatények

Résztvevők: Holice, Janíky, Topoľníky, Kútniky, Dolný Štál, körmérkőzések: Holice–Dolný Štál 2:3, g.: Bugár, Németh, ill. Kosár Á. 2, Kosár Cs.; Topoľníky– Kútniky 2:0, g.: Csölle 2; Janíky–Dol. Štál 2:1, g.: Sléz, Újvári, ill. Verbó; Holice–Topoľníky 1:8, g.: Bugár, ill. Csölle 4, Paľko 2, Németh, Érsek; Janíky–Kútniky 8:1, g.: Horváth 7, Újvári, ill. Farkas; Topoľníky–Dol. Štál 4:2, g.: Csölle 3, Németh, ill. Kosár, Verbó; Holice–Kútniky 2:4, g.: Bugár, Mári, ill. Farkas 2, Cződör, Varga; Janíky–Topoľníky 6:4, g.: Horváth 3, Sléz 2, Újvári, ill. Bohus 2, Csölle, Érsek; Kútniky–Dol. Štál 0:1, g.: Kosár Á; Janíky–Holice 6:2, g.: Horváth 3, Újvári 2, Botló, ill. Bugár, Pecsuk.
Végeredmény: 1. Jányok 12 (22:8), 2. Nyárasd 9 (18:11), 3. Alistál 6 (7:8), 4. Hegyéte 3 (5:13), 5. Gelle 0 (7:21).
DÍJAZOTTAK – legjobb kapus: Bíró Szabolcs (alistáli); legjobb mezőnyjátékos: Csölle Larion (nyárasdi); legjobb góllövő: Horváth Dávid (jányoki) – 14 gól. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?