Világnagyságok voltak a példaképei

Nagysalló |

<p>Nyolcéves korában már arról ábrándozott, hogy egyszer válogatott kapus lesz belőle. Példaképének Gilmart, Grosicsot és Schrojfot választotta.&nbsp;</p>

 

A környék hálóőreit leköröző tehetség volt, mindig többre vágyott az átlagos teljesítménynél. Ganec András pár hónapon belül betölti a hatvanat, ám tavaly még bajnoki mérkőzésen védett Nagysallóban. Be is szólt neki egy szurkoló, hogy jobb, mint húszévesen.„Az ifiben sokszor balszélsőt is játszottam, ám alacsony termetem ellenére igazából mégis a kapuban éreztem magam a legjobban. Első edzőm, Bakula Bandi bácsi gyakran ismételgette, hogy bár a hálóőrzés bolondéria, ám ez a poszt az egyik legfelelősségteljesebb a fociban. Ugyanis hiába van zsinórban húsz kiváló meccsem, ha a soron következőn hibát követek el, akkor mindenkiben ez marad meg. Mellettem azért nem volt könnyű a csatárnak ellőni a labdát” – támad kedve nosztalgiázni a volt kiváló kapusnak. Pályafutása jelentősebb részét a nagysallói csapatban töltötte, ahol akkortájt olyan, felsőbb osztályokat is megjárt játékosok futballoztak, mint Bartovič, Szántai, Chano vagy Sakáč. Felejthetetlen rangadókat vívtak a zselízi és az oroszkai tizeneggyel. „Harminchárom évesen abba akartam hagyni a focit, de megsérült csapatunk első számú kapusa, és visszahívtak. Mondanom sem kell, hogy ott rekedtem, s néhány kitérőt leszámítva több mint két évtizedig szolgáltam az Alsó-Garam menti nagyközség sportéletét” – kalandozgat a közelmúlt történéseibe. A legemlékezetesebb időszaknak talán az 1995/96-os évadot tartja, amikor a hetényiekkel vívtak ádáz csatát a IV. ligába kerülésért, a feljutás végül sikerült is a nagysallóiaknak. A sorsdöntő összecsapáson Ganec András kivédte az ellenfél gólvágóinak a szemét. „Végy egy jó kapust, tartja a közismert mondás, lehetőleg olyat, aki együtt képes lélegezni az előtte álló védőkkel, csatárokkal.... Nekem ez mindvégig sikerült” – teszi hozzá találóan. (áb)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?