Tinédzserek és falkavezérek Nagymegyeren

nagymegyeri foci
Nagymegyer |

Új edzőpáros irányításával január 10-én rajtolt a nyugat-szlovákiai V. liga déli csoportjában a tabella 9. helyén telelő nagymegyeriek felkészülése.

Buka Pál helyébe Havas Mátét és Mitring Norbertet nevezte a csapat élére a termálosok szakvezetése.

"Az előző edző elfoglaltsága miatt nem tudta volna teljesíteni a rá háruló feladatokat, ezért elköszöntünk egymástól. Havas Máté a Győri ETO egykori és a Puskás Akadémia jelenlegi utánpótlásedzője, segítője pedig Mitring Norbert. Az új edzőpáros irányításával nagy erőbedobással készülünk a tavaszi visszavágó-sorozatra. Négyen – Bíró Dániel, Ollé Róbert, Radványi Dávid, Markotics Dominik – távoztak, öten érkeztek. Csicsay Sándor és Szabó Richárd legutóbb a szap-csiliznyáradiak, Nagy Sándor és Kovács Viktor az ekecs-apácaszakállasiak, Vlk Rajmund pedig az alistáliak mezét viselte. Ifjúsági csapatunkból Valaskó Patrikot és Brindzik Mátét szeretnénk mielőbb beépíteni. Edzőmérkőzésen a IV. ligás marcelházaiakat 2:1 arányban fektettük két vállra, az V. ligás naszvadiakkal pedig 4:4-es döntetlent játszottunk – nyilatkozta lapunknak Pongrácz Dezső, a nagymegyeriek klubelnöke, aki azonban továbbra is a helyi utánpótlás felkarolására, kinevelésére helyezi a fő hangsúlyt. – Tavaly nyáron, amikor elvállaltam a klubelnöki tisztséget, hetven gyerek alkotta nálunk az utánpótlást. Napjainkban már százhúszan vannak. U13-as diákcsapatunk a IV. ligában az élről fordul. Nagymegyeren Birta Gábor felügyeli a szakmai munkát, tőle sokat tanultak edzőink. Arra koncentrálunk, hogy idén több korosztályos csapatot nevezzünk a bajnokságba, a jövőben pedig a hazaiakra épüljön a helybeli felnőttcsapat. Jelenleg 21 év a felnőttek keretének átlagéletkora.”

A nagymegyeri klubelnök tizenkét éve a Puskás Akadémia kötelékében is tevékenykedik. Csikócsapatról tett említést, de a kerettagok között két idősebb futballistát is felfedeztünk. A paksi Vayer Gábor 41, a szapi Csicsay Sándor pedig 36 esztendős…

„A rend, a fegyelem érdekében falkavezérekre, példaképekre van szükség. Képesek fazont adni játékunknak, kiélezett helyzetben jó döntést hozni. A két rutinos labdarúgó egyébként az edzők meghosszabbított kezeként funkcionál a pályán. Összetartó kollektíva a miénk, a futballisták élvezik az edzéseket. Természetesen nekem is vannak segítőtársaim, sokat köszönhetek Csölle Norbertnek és Csémi Istvánnak” – fűzte tovább a gondolatsort Pongrácz Dezső, aki szerint tavasszal elsősorban a csapatépítésre fókuszálnak, de a tabellán is előrébb szeretnének kerülni. 

„Júniusban az első öt között szeretnénk célba érni” – bizakodott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?